sze. márc 13th, 2024

Évente több mint 1 millió látogató keresi fel a fix24.hu szakemberkereső oldalait, ahol több mint 30.000 szakember szolgáltatásaiból választhatnak. Sok éve már, hogy gyűjtjük az adatokat, elemezzük az árajánlatkéréseket és az azokra adott ajánlatokat. Ennek eredményeképpen született meg számtalan termékünk, mint például a szakemberek számára készített árazó, vagy a szakembert keresők számára készült árkalkulátor.

Tetoválás – Egy kis történelem

tetoválás 1

“Tetoválása csak a bűnözőknek van!” – Akinek van, az biztos sokszor hallotta ezt a mondatot, főként az idősebb korosztálytól. Pedig egy igen nagy múltú dologról van szó, már az ősemberek is rájöttek hogy ez egy létező dolog, (persze nem delfinekkel és forever love feliratokkal a derekukon szaladgáltak) mindössze arra kell gondolni, hogy rájöttek, hogy ha a sebükbe véletlenül korom került, akkor annak a nyomba bizony megmaradt. A későbbiekben már tudatosan készültek az első tetoválások. Találtak pl. egyiptomi múmiákat is tetoválással, de az ókori görögöknél is előfordult, a különféle nomád törzseknél pedig a mai napig elképzelhetetlen a tetoválások megléte.

A mintákat tekintve az elmúlt évszázadokban azért rengeteg változás történt. Korábban a tetoválás szolgálhatott a bűnösök megjelölésére,rangok kifejezésére, vagy akár a csoportok megjelölésére is. Ma pedig… Hát ugye ezt senkinek nem kell bemutatni. Szinte nincs ember akin nincs, már tényleg csak az idősebb korosztály botránkozik meg rajta (persze nem mindenki), és szinte már fel sem tűnik ha tetovált embereket látunk. Lássuk be divat lett a testünk ilyen módon pingálása, sőt, a tetoválás mára már a kozmetikába is befészkelte magát.

A tetoválások divatja

“De hát engem ez a minta fejez ki a legjobban” Mondják a szalonba érkező tinik végtelen jellel vagy épp az aktuális trendi motívummal a kezükben. Persze nem ítélkezünk, de mivel a tetoválás jobbára örökre szól, érdemes nagyon nagyon megfontolni, hogy mit, hova és miért szeretnénk magunkra varratni. Gondoljunk csak bele milyen menő volt a 90es években a delfin, vagy a nonfiguratív derék tetoválás, mára viszont ha tetszik ha nem, ciki. Ezért ha egy mód van rá, ne a divatot kövessük ebben a kérdésben, mert lehet h 10 év múlva nem győzzük majd dugdosni. Persze ha minket valóban egy végtelen jel vagy egy trendi Coelho idézet fejez ki a legjobban akkor mindenképp vágjunk bele.

A kivitelezést tekintve is vannak évről évre változó trendek, korábban az éles erős kontúrok mentek leginkább (nonfiguratív fekete motívumok.. emlékszünk? :)) manapság viszont már számtalan technika rendelkezésünkre áll, és a trendek is elmosódtak.És hogy mennyire fáj egy tetoválás? Talán ez a leggyakoribb kérdés ami tetoválás előtt felmerül.Tény, hogy a tetoválás fáj. Ha, valaki azt mondja neked, hogy neki egyáltalán nem fájt, az vagy hazudik, vagy nem működik az érző idegrendszere. Mindenkinek fáj, persze nem vagyunk egyformák. Valakinek nagyobb, másoknak kisebb a fájdalomküszöbe. NA jó, talán nem a fájdalom a legjobb szó, mindenesetre, vannak fájdalmasabb területek, viszont az esetek nagy részében csak kellemetlen.

Mitől függ, hogy mennyire fáj?

Vannak helyek melyek sokkal fájdalmasabbak, mint más részek.
Milyen tűt használ éppen a tetoválómester. A kontúrozás általában jobban fáj, mint a satírozás.
A minta nagysága és részletessége, az idő mind befolyásolják a fájdalom mértékét.
Mennyire vagy fáradt és kimerült.
És persze függ a tetoválóművész technikájától is. Vannak nehezebb és könnyebb kezű mesterek.
Mindent összevetve a tetoválás mindenki számára más és más erősségű fájdalmat okoz. Nem vagyunk egyformák.

Mi a helyzet a szépészeti tetoválásokkal?

A tetoválás szép lassan bekúszott a szépségiparba is, ma már teljesen elfogadott ha egy nőnek pl. tetovált szemöldöke szája, vagy szemhéja van, de korrekciózni is kiválóan lehet vele a hiányosságokat. Voltak persze itt is hajmeresztő időszakok, és sajnos sokan szenvednek még az évtizedekkel ezelőtti tetovált szemöldökükkel ami mára kékes zöldre kopott, vagy esetleg borzalmas ívűre sikeredett. Amikor még nem volt kimondottan ‘sminktetoválás” sokan a hagyományos módszerekkel és a testen is alkalmazott festékkel vállalták be a szemöldök és szemhéj tetoválásokat. Az évek alatt azonban sokat finomodtak ezek a módszerek, ha ügyes mesterrel végeztetjük a munkát, akkor meg sem lehet mondani, hogy tetoválásról van szó.

Ha hosszabb távon szeretnénk viselni az elkészült művet, érdemes pár havonta felfrissíteni a vonalakat, mely plusz költségekkel és macerával járhat, az amúgy sem kétfilléres alapkezelésen kívül. A folyamatos kopásból kifolyólag, a tetkó sosem lesz olyan élénk és mutatós, mint egy éppen aktuálisan felrajzolt tusvonal, így nagyobb események előtt szükséges lehet ráerősíteni a vonalakra, ezáltal pedig a tetoválás nem teljesíti be eredeti célját, hiszen ugyanúgy szükségünk van kozmetikumok használatára mellette. Ha szeretünk változatosan sminkelni és gyakran változik az ízlésünk, nem érdemes a tartós megoldás mellett döntenünk, hiszen nem szívesen néznénk tükörbe 3 éven át olyan arccal, ami abszolút nem egyezik aktuális stílusunkkal.

Szemöldök tetoválás:

tetoválás 3

A szemöldök tetoválás, meg úgy általában egy jól szedett szemöldök is keretet ad egy nő arcának. Épp ezért ha szakértelem nélkül ugrunk neki otthon egy csipesszel, akkor brutális eredmények születhetnek, sőt a hosszú távol rosszul szedett szemöldök sok esetben annyira megritkul, hogy van ahol vissza sem nő. Vagy vegyük pl. azokat a fránya éveket. Mint minden a testünkön, a szemöldökön, is meglátszik az idő vasfoga, ritkul, őszül, megereszkedik a bőr és még sorolhatnánk. A szemöldök festés is opció lehet, de ha változtatni szeretnénk valamelyest a formán is, akkor a legjobb megoldás a tetoválás.

Milyen szemöldök tetoválási módszerek vannak?

Szálazott szemöldök tetoválás:

Természetes hatású, vékony szálacskákból épül fel a szemöldök tetoválás. A szálas szemöldök tetoválás nagyon természetes hatású, általában magasan képzett sminktetováló szakemberek tudják szépen, esztétikusan elkészíteni, hiszen rendkívül nagy tudást igényel a készítőjétől, hogy a gyógyult végeredmény valóban természetes hatású legyen.

Microbalding szemöldök tetoválás:

Más néven japán szemöldök, Nuance Brows stb. a létező legtermészetesebb szálazott szemöldök tetoválás. Nem sminktetováló géppel készül, hanem egy speciális kézi eszközzel, amelyben egy pengéhez hasonló, de valójában több aprócska tűből álló speciális tűsorral szálakat húznak a szemöldök területére. A szálak vékonysága megegyezik az eredeti szálacskákkal. Nem mindenkinek ajánlott ez a technika, hiszen függ a vendég bőrtípusától illetve az eredeti szőrszálak mennyiségétől is az elkészítése. Valamint kopasz bőrfelületre nem ajánlott az elkészítése.

Soft Powder szemöldök tetoválás:

Napjaink egyik legnépszerűbb szemöldök tetoválása. Valószínűleg azért, mert sminkhatást érhetünk el vele, tetovált jelleg nélkül. Több változata is létezik pl.: lágyan porozott hatás (természetes hatás), Ombre (színátmenetes), valamint erőteljesebb, karakteresebb hatásúra is elkészíthető, attól függ ki milyenre vágyik. Ez a szemöldök tetoválás technika gyógyultan mutatja meg leginkább valódi szépségét. Pár évvel ezelőtt ezek a típusú szemöldök tetoválások váltották ki a régi, klasszikus “csík” szemöldököket.

Hibrid szemöldök tetoválás:

Azaz kombinált szemöldök tetoválás. Amikor a Soft Powder technika keveredik a vékony tetovált szálacskákkal.

Oké, de hogy készül? Miben más mint egy sima tetoválás?

tetoválás 4

Maga a folyamat nagyon hasonlít egy normál tetoválás. Alapos tisztítás és fertőtlenítés a kezdő lépés, ezután pedig felkerül egy érzéstelenítő krém. Ha lejárt a hatóidő akkor következhet a rajzolás. Igényesen elkészített szemöldök tetoválás előfeltétele a gondos előrajzolás! Miután a vendég is és a szakember is elégedett az előrajzolt formával, a megfelelő szín kiválasztásra került, kezdetét veszi a sminktetoválás. A szemöldök tetoválás az érzéstelenítéseknek köszönhetően, ami a munkafolyamat közben is többször előfordul, nem a fájdalmas eljárások közé tartozik. Persze függ attól is, hogy milyen géppel, és milyen speciális érzéstelenítőkkel dolgozik a sminktetováló szakember.

Fontos, hogy a frissen készült szemöldök tetoválások élénk színűek, sötétebbek, intenzívebbek, mint amilyenek majd a gyógyulás után lesznek. Ettől ne ijedjünk meg! Ha az első napokban túl intenzívnek érezzük az eredményt, még egy gyógyulási folyamat hátra van és a végleges eredményt 5-6 hét elteltével látjuk. Ezután egy korrekciós tetoválás javasolt, ahol a sminktetoválást végző szakember megnézi a gyógyult eredményt, az esetleges hiányosságokat pedig pótolja. Ez legtöbbször benne van a tetoválás árában.

A hagyományos tetováláshoz hasonlóan, ahhoz hogy tökéletes végeredményt kapjunk, itt is be kell tartani néhány fontos alapszabályt.

-2 hétig tilos a szolárium, szauna, uszoda, wellness használata!

-3 hétig tilos bármilyen kozmetikai kezelést igénybe venni!

-kb. 2 hétig tilos a nyaralás, napoztatás!

-A szemöldök tetováláson keletkező pörk réteget (vékony hártya réteg) tilos vakargatni, piszkálni!

-A szalonban kapott speciális utóápoló krémmel a sminktetováló szakember által jóváhagyott formában ápolni, gondozni kell!

-Tilos a tetovált felület feláztatása ( Ha lehet, ne ilyenkor menjünk búvárkodni. De a hajmosásra is jobban figyeljünk :))

Mennyire tartós a szemöldök tetoválás?

Szerencsére nem annyira mint a régi klasszikus fekete borzalmak. A lerobbanthatatlan kékre kopó szemöldököktől elbúcsúzhatunk, de szerencsére ilyet már senki nem is szeretne. (És nem is csinálna).Ebben az esetben sajnos meg kell érteni, hogy a természetes hatású szemöldök tetoválások mivel teljesen más módszerrel vannak elkészítve, mint régi tárasaik, emiatt kevésbé tartósak. Az esetek többségében a mai korszerű szemöldök tetoválásoktól nem szabad elvárni, hogy több évre, vagy évtizedre tartós maradjon. A tartósság függ a bőr típusától, a napozási szokásoktól, a kiválasztott szín és technikától, hormonális változásoktól.Vagyis elég sok mindentől, de nagy általánosságban elmondható, hogy a mai mindenki számára divatos és természetes hatású szemöldök tetoválások általában 1,5-3 évig tartanak. Szükséges min. 2 évenként a frissítésükre, mert különben elhalványodnak a bőrből.

Mi van ha nem olyan a végeredmény mint amire számítottunk?

Sajnos előfordulhat. DE csak akkor ha nem megfelelő szakemberhez megyünk. A profi sminktetováló szakember addig neki sem kezd a munkának amíg jóvá nem hagytuk a felrajzolt mintát, sőt ha kell addig rajzolja újra amíg azt nem mondjuk, hogy mehet a dolog. Épp ezért fontos, hogy nagyon járjunk utána hogy kire bízzuk a tetoválást. Az első és legfontosabb hogy nézzünk utána a referenciáknak. Ma már szinte minden sminktetováló jelen van valamelyik közösségi oldalon, vagy rendelkezik saját honlappal, ahol biztosan találunk képeket az eddigi munkákról.

Azt is érdemes szem előtt tartani hogy a friss tetoválások mindig sokkal jobban néznek ki mint a gyógyultak. Ha tehát nem látunk a referenciák között a gyógyult munkákról képet, akkor inkább válasszunk másik szakembert.

Ha egy mód van rá ne az ár alapján döntsünk. A tapasztalatok alapján elmondható (de ugyanez igaz ez a hagyományos tetoválásra is) hogy a minőséget bizony meg kell fizetni.

Van akinek nem lehet smink tetoválása?

De még mennyire. Abszolút kizáró tényezőnek számít a szemöldökön található pigmentfolt vagy anyajegy. Szintén nagyon fontos egy előzetes allergiavizsgálat elvégzése. Ha kozmetikusunk nem említi meg ezt az elhagyhatatlan lépést, mindenképpen tegyük szóvá, és azonnal keressünk egy megbízhatóbb szalont. Menstruáció, terhesség, vagy szoptatás ideje alatt nem végezhető el a tetoválás, illetve a fémérzékenység is kizáró ok lehet.

 

Szemhéj tetoválás

tetoválás 6

A szemhéj tetoválás sokkal félelmetesebbnek hangzik, mint bármelyik másik tetoválás, hiszen mégiscsak azt a vékonyka kis bőrt fogják egy tűvel karistolgatni rajtunk. De szeretnénk mindenkit megnyugtatni.. Abszolút biztonságos dologról van szó. Mellesleg hatalmas könnyebbség azoknak a nőknek akik nem szeretnek reggelente sminkeléssel kínlódni, de mégis szeretnének valami kis extrát. Meg ház lássuk be, nem minden nő tud szép tusvonalat húzni. Így ez sem probléma többé.

Milyen tusvonalak közül választhatok?

Rád van bízva. Lehet cicás, füstös, színes, rövid, hosszú. Viszont nem árt megfogadni a szakember tanácsait, hiszen ő biztosan a szemformásdhoz és az arcod karakteréhez legmegfelelőbb vonalat fogja ajánlani. A szemöldök tetováláshoz hasonlóan itt is igaz, hogy a friss munka sokkal hangsúlyosabb mint a gyógyult. Viszont a szemhéjnál sajnos előfordulhat és viszonylag gyakori is, hogy némi duzzanat jelenik majd meg, de ettől sem kell megijedni.

Tusvonal tetoválás:

A női szemek kiemelése a csábítás egyik legősibb fegyvere, azonban egy visszafogott tusvonal a hétköznapokban is magabiztos, elegáns megjelenést kölcsönöz. Keskeny, egyenletesen ívelő tusvonalat azonban csak a valóban gyakorlott sminkelő hölgyek és szakemberek képesek húzni, pedig merőben megalapozza a keltett benyomást.

Szempillasűrítés tetoválással:

Ez a technika csupán egyetlen tusvonalat igényel. Az emberi szempillák általában 3 különböző sorban nőnek, nagyon közel egymáshoz. Ezeket a távolságokat és szintkülönbségeket kötik össze egy vékony tusvonallal, melytől a szem azonnal hangsúlyosabbá, karakteresebbé válik, a szempillák pedig natúran is dúsabbnak tűnnek. Így ha nem akarsz műszempillát, de szeretnél valamivel hangsúlyosabb tekintete, akkor ez lesz a tökéletes választás.

Eye-shadow tetoválás:

Ez gyakorlatilag olyan, mintha szemhéjpúdert használtál volna. Tehát full sminkben fogsz ébredni utána. Hátránya, hogy míg egy tusvonal kiegészíthető, addig egy markáns szemhéjtetováláson nem nagyon tudunk finomítani a hétköznapokban.

 

Kell-e valahogyan készülnöm a sminktetoválásra?

Néhány nappal a sminktetoválás előtt nem szabad gyantázni a szemöldök területén, amennyiben szemöldöktetoválásra készül.Szemkontúr készítése előtt 2-3 nappal már nem szabad tartós szempillafestést készíteni, ezt még előtte meg kell tenni, ha szeretnéd.Aznap nem célszerű kávét, illetve más koffein tartalmú italt fogyasztani. Fájdalomcsillapító gyógyszer, nyugtató vagy alkohol fogyasztása aznap szigorúan tilos.

Mennyibe kerül a smink tetoválá

Ha azt szeretnéd, hogy szép legyen a munka, akkor sokba. Vagyis többe mint egy szempillaspirál, vagy egy szemöldökfestés.

Átlag tetoválás árak 2022-ben:

SZEMÖLDÖK

Szemöldök tetoválás 55.000 Ft

SZEM

Szempilladúsítás felül 29.000 Ft
Szempilladúsítás alul-felül 41.000 Ft
Szemhéj felső tusvonal vékony 35.000 Ft
Szemhéj felső tusvonal vastag 45.000 Ft
alsó pilladúsítás + felső vékony tusvonal 50.000 Ft
alsó pilladúsítás + felső vastag tusvonal 56.000 Ft

SZÁJ

Szájkontúr 35 000 Ft
Száj félsatír 50 000 Ft
Teljes szájsatír 65 000 Ft

Areola tetoválás (teljes) Árak:

Terület Ára
1 oldali pigmentáció 39 000 Ft
2 oldali pigmentáció 65 000 Ft

Areola heg pigmentáció műtét után1 oldali pigmentáció 36 000 Ft
2 oldali pigmentáció 60 000 Ft

Műtéti heg – Vitiligo tetoválás árak

25 cm2 alatt 36 000 Ft
26-50 cm2-ig 1300 Ft / cm2
51-100 cm2-ig 1200 Ft / cm2
101-300 cm2-ig 1100 Ft / cm2
301-500 cm2-ig 800 Ft / cm2
501 cm2-től 500 Ft / cm2

További cikkek a blogról:

TAVASZI TENNIVALÓK A KERTBEN

TETŐ FELÚJÍTÁS

ŐSZI MUNKÁLATOK A KERTBEN

FALUSI CSOK

ESKÜVŐI DEKORÁCIÓ

By zorro