Garázskapuszerelő szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
Fényt viszünk életébe!
Üdvözlöm minden leendő ügyfelemet!
Szűcs József vagyok a HANDY-MAN ezermester szolgáltatás 49 éves kivitelezője. Édesapám, aki még a régmúlt rendszerben nevelt engem, kicsi korom óta vitt magával mindenhová, ahol dolgozott. Mellette megtanultam szerelni, építkezni, kertet művelni, és sok más dolgot, amiket ő elvállalt. Szakácsnak tanultam, de korán rájöttem, hogy az nem az én műfajom. Kézügyességemnek köszönhetően késztetést éreztem kipróbálni magam más területeken is. Éppen ezért sokféle munkát végeztem, az építőiparon át a szerelésig mindent ,ami kétkezi munkát igényel.
A sors úgy hozta,hogy 35 évesen kijutottam egy csodálatos országba, Új-Zélandra, ahol 5 éven át festőként ,majd asztalosként bútorok szerelésével,3 év év elteltével vállalkozóként; belső szerkezetépítő és és gipszkarton szerelőként tevékenykedtem. Családon belüli tragikus halál eset miatt hazatértem, ezután Svájcban alapított kisebb építőipari cégemben dolgoztam külső homlokzatszigetelő és szintén gipszkarton szerelők
Nállunk nem a mennyiség ha nem a Minőség számít-.
Jonapot egyéni valakkozo vagyok 10 eve pontos munkákat vegzunk szóljanak bizalomal
Kapuk, korlátok , kerítések, mobilgarazs, pavilon, és minden egyébb lakatos munka.
Festő, Tetőfedő, Redőnyös, Villanyszerelő, Vízvezeték szerelő, Fűtésszerelő, Hidegburkoló, Melegburkoló - parkettázó, Garázskapuszerelő, Lakatos, Teherfuvarozó, Partiszervíz, Ács, Belsőépítész, Gázszerelő, Generálkivitelező, Gipszkartonos, Hőszigetelés, Kőműves, Lakberendező, Napelem szerelő, Térkövezés, Uszodatechnika, Medence karbantartás, Útépítés, Energetikai tanúsítvány készítés, Gépészeti tervezés, kivitelezés, Terasz-Télikert beépítés, Világítástechnikus, Kéményszerelés/ Kéménybélelés, Hegesztő, Műgyantázás, Épületbontás, Földmunkálatok, Gépi Földmunka, Ezermester
Minél több elégedett ügyfél.
Egy hivatás annyi, amilyen lelkesedéssel csinálod.
Ács TETŐFEDŐ badogos tetofedes
Festő, Klímaszerelő- Hűtéstechnikus, Asztalos, Kertész, Tetőfedő, Vízvezeték szerelő, Fűtésszerelő, Hidegburkoló, Ablakos, Melegburkoló - parkettázó, Garázskapuszerelő, Lakatos, Ács, Árnyékolástechnika, Bádogos, Belsőépítész, Duguláselhárító, Gázszerelő, Generálkivitelező, Gipszkartonos, Hőszigetelés, Kandalló építő, Kőműves, Lakberendező, Térkövezés, Üveges, Kertépítő, Terasz-Télikert beépítés, Világítástechnikus, Épületbontás, Földmunkálatok, Gépi Földmunka
We make your dream comes true!
A siker, a jó munkában rejlik!
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!!
4/5 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Ablakos - Monorierdő
- Asztalos - Monorierdő
- Duguláselhárító - Monorierdő
- Festő - Monorierdő
- Generálkivitelező - Monorierdő
- Gipszkartonos - Monorierdő
- Hidegburkoló - Monorierdő
- Hőszigetelés - Monorierdő
- Kertész - Monorierdő
- Klímaszerelő- Hűtéstechnikus - Monorierdő
- Kőműves - Monorierdő
- Kútfúrás - Monorierdő
- Lakatos - Monorierdő
- Redőnyös - Monorierdő
- Tetőfedő - Monorierdő
- Üveges - Monorierdő
- Villanyszerelő - Monorierdő
- Vízvezeték szerelő - Monorierdő
- Kovács - Monorierdő
- 3D műgyanta padló készítése - Monorierdő
- Ács - Monorierdő
- Árnyékolástechnika - Monorierdő
- Bádogos - Monorierdő
- Belsőépítész - Monorierdő
- Beltéri lépcsőépítés - Monorierdő
- Csatorna építés - Monorierdő
- Cserépkályha építő - Monorierdő
- Energetikai tanúsítvány készítés - Monorierdő
- Építész - Monorierdő
- Épületautomatizálás - Monorierdő
- Épületbontás - Monorierdő
- Értékbecslés - Monorierdő
- Földmunkálatok - Monorierdő
- Fűtésszerelő - Monorierdő
- Gázszerelő - Monorierdő
- Gépi Földmunka - Monorierdő
- Kandalló építő - Monorierdő
- Kaputechnika - Monorierdő
- Kéményszerelés/ Kéménybélelés - Monorierdő
- Kertépítő - Monorierdő
- Kerttervező - Monorierdő
- Kőmegmunkálás - Monorierdő
- Kútásás - Monorierdő
- Lakberendező - Monorierdő
- liftgyártás - Monorierdő
- Melegburkoló - parkettázó - Monorierdő
- Műgyantázás - Monorierdő
- Napelem szerelő - Monorierdő
- Okos otthon - Monorierdő
- Öntözéstechnika - Monorierdő
- Passzívház tervezés - Monorierdő
- Pince készítés - Monorierdő
- Statikus - Monorierdő
- Terasz-Télikert beépítés - Monorierdő
- Térkövezés - Monorierdő
- Tervező - Monorierdő
- Uszodatechnika - Monorierdő
- Útépítés - Monorierdő
- Világítástechnikus - Monorierdő
- Villamos fűtés - Monorierdő
- Vízszigetelés - Monorierdő