Kútfúrás:

A kútfúró szakember feladata a földben lévő víz feltárása és felszinre juttatása a lakossági,ipari, vagy mezőgazdasági hasznosítás érdekében. Egyre többen választják, hogy az udvarukba kutat fúratnak, hiszen egyszeri nagyobb befektetéssel, gyakorlatilag ingyen lehet ivóvízhez jutni, amit akár a vízvetetékre is ráköthetünk, de ha csak a kerti locsolást oldjuk meg belőle akkor is rengeteget spórolhatunk.

Az elérhető víz mennyisége függ a talajviszonyoktól, illetve hogy milyen mély kutat szeretnénk ásatni. Többféle fúrás létezik, a terület és a talajszerkezet határozza meg az alkalmazandó technikát.

Fontos előre meghatározni hogy milyen célból szerenénk kutat telepítettni.

Már meglévő kutak esetében is érdemes időnként a kútfúró szakember segítségét kérni, évenként egyszer tanácsos megnézetni illetve szükség esetén kitisztíttatni .

Tippek:

Álltalában méterenként adja meg a szakember a fúrás költségét, de a mélységet nem tudják előre garantálni. előfordul hogy nem megfelelő a vízhozam a tervezett mélységnél, ilyenkor mélyebbre kell fúrni.

Fontos részletes leírást kérni a kút paramétereiről, hiszen a megfelelő szívattyút ezen adatok után tudjuk majd megvásárolni.

Ha a kút napi használat mellett nem tisztul rendesen és homkol, érdemes beszerezni egy homokleválasztót. A telepítésben és kiválasztásban mindenképp kérjük a szakember segítségét.

Ne felejtsül el, hogy minden kutat be kell jelenteni, és engedélyeztetni, ami további költségekkel jár.

Kútfúrás árak 2018-ban :

Kútfúrás 15000 Ft/m-től

Korábban feltöltött hirdetések

Varga lászlo, Kútfúrás, Tát

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Tát helyiségben

Ajánlatot kérte: lászlo
Munka feladás dátuma: 2018-03-10 13:44:01
Kiegészítő szöveg
Kutfurás
Kerti kút fúrása, 20m, A lehető leghamarabb
vas sziláerdné, Kútfúrás, Miskolc

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Miskolc helyiségben

Ajánlatot kérte: sziláerdné
Munka feladás dátuma: 2018-03-27 11:24:31
Kiegészítő szöveg
Kútfúráshoz keresek szakembert, még a héten szeretném elvégeztetni a munkát. Várom mielőbbi jelentkezését!
Kerti kút fúrása, Ivóvíz kút fúrása, 20m, Adott időpontban
Karoly , Kútfúrás, Eger

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Eger helyiségben

Ajánlatot kérte:
Munka feladás dátuma: 2017-12-01 16:04:29
Kiegészítő szöveg
Egerben az Almagyar dombon a Cecey utca vegen szeretnek kutat furatni. Az epitkezes es a talajrendezes 2018 marciusaban kezdodik es utana szeretnem a kutat furatni!
Kerti kút fúrása, 20m, Adott időpontban
Dávid, Kútfúrás, Keszthely

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Keszthely helyiségben

Munka feladás dátuma: 2018-01-29 14:05:49
Kiegészítő szöveg
Tisztelt Vállalkozó! A következő feladatra keresek ajánlatadót: Keszthely, Sirály utca 3., hrsz. 4006/2. alatti beépítetlen területen lehetőség szerint házi vízmű (lakóépület használati víz) és 200 m2 kert locsolására alkalmas (3 m3/nap teljesítményű) kút létesítése engedélyeztetéssel együtt. Köszönettel, Nemes Dávid
Kerti kút fúrása, Ivóvíz kút fúrása, Kútgépészet kivitelezés, Vízvizsgálat, Terveztetés,engedélyezés, 20m, Rugalmas vagyok
Nagy györgy, Kútfúrás, Debrecen

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Debrecen helyiségben

Ajánlatot kérte: györgy
Munka feladás dátuma: 2018-05-11 11:36:09
Kiegészítő szöveg
Kútfúrás szeretnék kertlocsolasra árajánlattal egyeztetve
Kerti kút fúrása, 20m, Rugalmas vagyok
györgy, Kútfúrás, Tamási

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Tamási helyiségben

Munka feladás dátuma: 2018-01-08 17:26:54
Kiegészítő szöveg
min. 2 óra alatt 5 m3 vízhozammal bíró kút
Ivóvíz kút fúrása, 60m, Rugalmas vagyok
Jahn, Kútfúrás, Győr

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Győr helyiségben

Munka feladás dátuma: 2018-04-27 09:39:36
Kiegészítő szöveg
Kert öntözéshez fúrt kút
20m, A lehető leghamarabb
Attila, Kútfúrás, Sukoró

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Sukoró helyiségben

Munka feladás dátuma: 2017-11-17 13:22:05
Kiegészítő szöveg
Cím:Sukoró hrsz:2017/3.zártkerti telek a Csúcsoshegyi úton. Víz nincs,hozatni lehet. Csak szürke vízre van szükségem,nem ihatóra.
Kerti kút fúrása, 30m, A lehető leghamarabb
Sinka Gergő János , Kútfúrás, Velence

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Velence helyiségben

Ajánlatot kérte: Gergő János
Munka feladás dátuma: 2018-04-09 20:25:35
Kiegészítő szöveg
Kerti kútfúrás
Kerti kút fúrása, 20m, 30m, Rugalmas vagyok
, Kútfúrás, Balatonalmádi

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Balatonalmádi helyiségben

Munka feladás dátuma: 2018-10-26 12:19:30
Kiegészítő szöveg
*ELLENŐRZÖTT AJÁNLATKÉRÉS! Ügyfélszolgálatunk ellenőrizte az Ügyfél elérhetőségeit és leegyeztette a munka részleteit* Kút fúrásához keresek minél hamarabb szakembert. Kb. 60 m mély, vagy még mélyebb. Locsoláshoz szeretném, illetve a házba is be lenne vezetve, de nem szükséges ivóvíz minőség. Várom mielőbbi hívását!
Kerti kút fúrása, 60m, A lehető leghamarabb
Nikoletta, Kútfúrás, Pócsmegyer

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Pócsmegyer helyiségben

Munka feladás dátuma: 2018-01-15 15:42:27
Kiegészítő szöveg
Szomszéd tapasztalatok szerint 10-15 méter mélységben van már elegendő víz. Az építkezés megkezdéséhez kellene elsősorban, majd a házba is be lenne vezetve, mosógép és WC tartály működésére.
Kerti kút fúrása, 20m, Rugalmas vagyok
Rácz Ildikó, Kútfúrás, Isaszeg

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Isaszeg helyiségben

Ajánlatot kérte: Ildikó
Munka feladás dátuma: 2018-06-05 09:54:26
Kiegészítő szöveg
Kedves Szakember! Isaszeg, Öreghegy Szőlő utcában szeretnék kutat fúratni, melyre árajánlatot várok. Köszönettel: Ildikó
Ivóvíz kút fúrása, Terveztetés,engedélyezés, Adott időpontban
Anna, Kútfúrás, Paloznak

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Paloznak helyiségben

Munka feladás dátuma: 2018-04-17 09:10:55
Kiegészítő szöveg
Kút tisztításához keresek szakembert. Várom jelentkezését, Köszönettel: Anna
Kútjavítás, Rugalmas vagyok
Spitz Zoltán, Kútfúrás, Szombathely

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Szombathely helyiségben

Ajánlatot kérte: Zoltán
Munka feladás dátuma: 2018-09-07 08:12:10
Kiegészítő szöveg
Gencsapáti családi ház kertjében öntözéshez fúrt kútra van szükségem
Kerti kút fúrása, 20m, A lehető leghamarabb
király péter, Kútfúrás, Galgagyörk

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Galgagyörk helyiségben

Ajánlatot kérte: péter
Munka feladás dátuma: 2018-04-22 16:16:03
Kiegészítő szöveg
kútfurás.
Ivóvíz kút fúrása, 40m, Adott időpontban
Kulcsár István, Kútfúrás, Zalaegerszeg

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Zalaegerszeg helyiségben

Ajánlatot kérte: István
Munka feladás dátuma: 2018-03-26 13:22:15
Kiegészítő szöveg
Kútfúrás
Kerti kút fúrása, 30m, Rugalmas vagyok
Dóra Miklós , Kútfúrás, Kecskemét

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Kecskemét helyiségben

Ajánlatot kérte: Miklós
Munka feladás dátuma: 2018-04-15 07:48:22
Kiegészítő szöveg
Kutat szeretnék furatni
Kerti kút fúrása, 40m, Rugalmas vagyok
Szabó Róbert, Kútfúrás, Gárdony

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Gárdony helyiségben

Ajánlatot kérte: Róbert
Munka feladás dátuma: 2018-06-21 06:44:00
Kiegészítő szöveg
Kutat szeretnék fúratni Gárdonyban.
Bartók Sándorné, Kútfúrás, Markaz

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Markaz helyiségben

Ajánlatot kérte: Sándorné
Munka feladás dátuma: 2018-05-07 12:53:07
Kiegészítő szöveg
Tisztelt Szakember! Sürgősen keresek kút tisztítására szakembert, mert iszapos és ki kellene takarítani. A kutat locsolásra használjuk, mely 10 m mély és 115-ös cső van benne. Várom mielőbbi jelentkezését! Köszönettel: Bartók Sándorné
Kútjavítás, A lehető leghamarabb
László Gönczi, Kútfúrás, Budapest

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Budapest helyiségben

Ajánlatot kérte: Gönczi
Munka feladás dátuma: 2018-05-15 16:02:54
Kiegészítő szöveg
Kedves Szakember!Budapesten XV.kerületben kútfúrásra keresek szakembert minimum 10 m mély kút fúrására.Várom a jelentkezéseket!
Kerti kút fúrása, A lehető leghamarabb
Alex, Kútfúrás, Makó

Kútfúrás szolgáltatót keresnek Makó helyiségben

Munka feladás dátuma: 2017-12-14 08:19:41
Kiegészítő szöveg
Kerti kút fúrása, 20m, Rugalmas vagyok

Így is ismerheted

További városok

Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is

Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !

Kútfúrás, Bodnár Jánosné, Pécel
2119 Pécel
Regisztrált: 2016-03-07
Aktivitás: 6
gyors pontos lehetöségekhez szakszerű munka
Kútfúrás, Toldi László, Budapest
1007 Budapest
Regisztrált: 2018-01-19
Aktivitás: 6.5
Kútfúrás kis és nagy átmérőben 40mm-125mm ig az ország területén Kis helyigényű géppel
Kútfúrás, Deák Ferenc, Nyíregyháza
4400 Nyíregyháza
Regisztrált: 2018-01-09
Aktivitás: 5.6
Kútfúrás 40,50,63,110,125 mm-es csőátmérőkből garanciával.Kútjavítás,kompresszorozás.Szívószálak,kútfejek cseréje garanciával.Meglévő kutak javítása,tisztítása üzembe helyezése.Szivattyúk,házívízellátók forgalmazása beszereléssel is.Nagyker áron!
Kútfúrás, Kertduó kft, Nagytarcsa
2142 Nagytarcsa
Regisztrált: 2016-02-29
Aktivitás: 5.1
Mi az Önök hosszú távú igényeit valósítjuk meg!
Kútfúrás, Lorinc Bertalan, Budapest
1007 Budapest
Regisztrált: 2018-01-05
Aktivitás: 4
Kútfúrás, Molnár Gábor, Győr
9010 Győr
Regisztrált: 2017-11-13
Aktivitás: 4
Kútfúrás, Grigulák Norbert, Pécs
7632 Pécs
Regisztrált: 2016-03-08
Aktivitás: 4.8
Csapatunk évek óta foglalkozik panel lakások, családi házak kül-és beltéri kialakításával, felújításával, javításával. Gyors, precíz, megbízható munkánkkal állunk minden ügyfelünk szolgálatára!
Kútfúrás, Dunastar-Duo Kft, Rácalmás
2459 Rácalmás
Regisztrált: 2016-02-18
Aktivitás: 4.8
Kútépítési profilunk változatos szinte a felszíni és a felszín alatti hidrológiai és hidrogeológiai viszonyok hasznosítása mellett a meglévő műtárgyak hasznosítására, javítására, illetve kiképzésére irányul. Saját és új műtárgy létesítése esetén a szakszerű és igényes kivitelezésre törekszünk.
Kútfúrás, Hebők Pál, Budapest
1007 Budapest
Regisztrált: 2017-04-26
Aktivitás: 4.3
Kútfúrás, Varga Attila, Budapest
1007 Budapest
Regisztrált: 2017-12-26
Aktivitás: 3.5
Kútfúrás, Gyenese Sándor, Budapest
1007 Budapest
Regisztrált: 2017-12-07
Aktivitás: 3.5
Kútfúrás, Gosztola Péter, Pereszteg
9484 Pereszteg
Regisztrált: 2016-02-17
Aktivitás: 2.7
Kútfúrást és geotermikus szondafúrást vállalok 10 éves tapasztalattal helyismerettel és garanciával. Csak akkor kell fizetni ha van víz!
Kútfúrás, Krizsanyik László - kútfúrás profi megoldásokkal, Salgótarján
3100 Salgótarján
Regisztrált: 2017-09-14
Aktivitás: 2.1
Kútfúrást vállalunk 200 méter mélységig – elsősorban Nógrád megyében, Pest megyében és Heves megyében, de végeztünk már fúrásokat az ország távolabbi részeiben és Szlovákiában is. Kérem érdeklődjenek a [email protected] e-mailünkön, vagy a +36 30 489 7265-ös telefonszámon.
Kútfúrás, Kiss Tibor, Kisbér
2870 Kisbér
Regisztrált: 2016-08-28
Aktivitás: 2.1
220 voltos és 380 voltos gépekkel vízöblitéses technologiával
Kútfúrás, Kiss Tibor, Kisbér
2870 Kisbér
Regisztrált: 2016-08-28
Aktivitás: 2.1
220 voltos és 380 voltos gépekkel vizöblitéses technologiával
Kútfúrás, Bögös László, Kisbér
2879 Kisbér
Regisztrált: 2017-07-06
Aktivitás: 1
TÖLTSD LE AZ APPLIKÁCIÓT Ne maradj le semmiről!
A mobilodon mindig kéznél van az ingyenes fix24 applikáció!
Chat