Útépítés szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
Térkövezés és egyéb építőipari kivitelezés
Üdvözöljük kedves leendő és régi Ügyfeleinket!
Vállalkozásunk induláskor első sorban térkövezési
munkálatokkal, drótkerítés telepítéssel, kis- és nagy
kapuk gyártásával, illetve épületek bontásával
jeleskedtünk.
A 2020-as évre sikerült olyan kapcsolatokra szert tenni
partnercégeinkkel, hogy kiváló minőségű, teljes
generálkivitelezést tudunk nyújtani ügyfeleink számára.
E mellett vállalkozásunk másik nagy előnye,
hogy rugalmas – nem csak teljes körű, hanem
kisebb megbízásokat is vállalunk, mindezt
versenyképes áron.
Főbb területeink:
- Térkövezés -
- Falazási munkálatok -
- Burkolás -
- Mélyépítés -
- Teljes körű felújítás és kivitelezés -
- Épületbontás -
Nem utolsó sorban célunk, hogy a minőség mellett
maradandót is alkossunk. Szeretnénk olyan
szolgáltatást nyújtani, amivel ügyfeleink hosszútávon is
elégedettek lehetnek. Ha felkeltettük érdeklődését keressen minket bizalommal!
+36 70 364 65 38
Külső belső epitesi, bontasi munkak
Festő, Tetőfedő, Villanyszerelő, Vízvezeték szerelő, Hidegburkoló, Melegburkoló - parkettázó, Takarító, Ács, Duguláselhárító, Generálkivitelező, Gipszkartonos, Hőszigetelés, Kőműves, Térkövezés, Kertépítő, Kerttervező, Útépítés, Terasz-Télikert beépítés, Kéményszerelés/ Kéménybélelés, Műgyantázás, Épületbontás, Földmunkálatok, Gépi Földmunka, Festő munkák, Vizes munkák
Dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,és preciz munka stabil munka .végzünk
Gyors és igényes munkát szeretnél ,hivj minket bizalommal.^_^
Barmilyen munkát vállalunk
Üdv! Tetöfedő bàdogos àcs ès kőműves munkàlatok kivitelezèsèt vàllalom csapatommal megbízható megszokott precíz csapat hívjon bizalommal!!
Festő, Klímaszerelő- Hűtéstechnikus, Asztalos, Kertész, Tetőfedő, Vízvezeték szerelő, Fűtésszerelő, Hidegburkoló, Ablakos, Melegburkoló - parkettázó, Garázskapuszerelő, Lakatos, Ács, Árnyékolástechnika, Bádogos, Belsőépítész, Duguláselhárító, Gázszerelő, Generálkivitelező, Gipszkartonos, Hőszigetelés, Kandalló építő, Kőműves, Lakberendező, Térkövezés, Üveges, Kertépítő, Terasz-Télikert beépítés, Világítástechnikus, Épületbontás, Földmunkálatok, Gépi Földmunka
We make your dream comes true!
Gyors Minőségi Munka!
A siker, a jó munkában rejlik!
Gyors preciz munka
Festő, Kertész, Tetőfedő, Redőnyös, Villanyszerelő, Vízvezeték szerelő, Ablakos, Melegburkoló - parkettázó, Költöztetés, Favágó, Ács, Bádogos, Generálkivitelező, Gipszkartonos, Hőszigetelés, Kőműves, Térkövezés, Útépítés, Energetikai tanúsítvány készítés, Kőmegmunkálás, Gépészeti tervezés, kivitelezés, Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás, Terasz-Télikert beépítés, Épületbontás, Földmunkálatok, Gépi Földmunka, Festő munkák, Vizes munkák, Kerti munka
Budapest, Szolnok, Szeged és vonzáskörzetében generálkivitelezést,családi ház építést vállalok.
Teljes építőipari paletta, szakképzett alkalmazottakkal.
Egyedi árajánlat,e-naplózás, komplett anyag beszerzéssel.
6/9 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Ablakos - Lajoskomárom
- Asztalos - Lajoskomárom
- Duguláselhárító - Lajoskomárom
- Festő - Lajoskomárom
- Generálkivitelező - Lajoskomárom
- Gipszkartonos - Lajoskomárom
- Hidegburkoló - Lajoskomárom
- Hőszigetelés - Lajoskomárom
- Kertész - Lajoskomárom
- Klímaszerelő- Hűtéstechnikus - Lajoskomárom
- Kőműves - Lajoskomárom
- Kútfúrás - Lajoskomárom
- Lakatos - Lajoskomárom
- Redőnyös - Lajoskomárom
- Tetőfedő - Lajoskomárom
- Üveges - Lajoskomárom
- Villanyszerelő - Lajoskomárom
- Vízvezeték szerelő - Lajoskomárom
- Kovács - Lajoskomárom
- 3D műgyanta padló készítése - Lajoskomárom
- Ács - Lajoskomárom
- Árnyékolástechnika - Lajoskomárom
- Bádogos - Lajoskomárom
- Belsőépítész - Lajoskomárom
- Beltéri lépcsőépítés - Lajoskomárom
- Csatorna építés - Lajoskomárom
- Cserépkályha építő - Lajoskomárom
- Energetikai tanúsítvány készítés - Lajoskomárom
- Építész - Lajoskomárom
- Épületautomatizálás - Lajoskomárom
- Épületbontás - Lajoskomárom
- Értékbecslés - Lajoskomárom
- Földmunkálatok - Lajoskomárom
- Fűtésszerelő - Lajoskomárom
- Garázskapuszerelő - Lajoskomárom
- Gázszerelő - Lajoskomárom
- Gépi Földmunka - Lajoskomárom
- Kandalló építő - Lajoskomárom
- Kaputechnika - Lajoskomárom
- Kéményszerelés/ Kéménybélelés - Lajoskomárom
- Kertépítő - Lajoskomárom
- Kerttervező - Lajoskomárom
- Kőmegmunkálás - Lajoskomárom
- Kútásás - Lajoskomárom
- Lakberendező - Lajoskomárom
- liftgyártás - Lajoskomárom
- Melegburkoló - parkettázó - Lajoskomárom
- Műgyantázás - Lajoskomárom
- Napelem szerelő - Lajoskomárom
- Okos otthon - Lajoskomárom
- Öntözéstechnika - Lajoskomárom
- Passzívház tervezés - Lajoskomárom
- Pince készítés - Lajoskomárom
- Statikus - Lajoskomárom
- Terasz-Télikert beépítés - Lajoskomárom
- Térkövezés - Lajoskomárom
- Tervező - Lajoskomárom
- Uszodatechnika - Lajoskomárom
- Világítástechnikus - Lajoskomárom
- Villamos fűtés - Lajoskomárom
- Vízszigetelés - Lajoskomárom