Ipari alpinista szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
Értéket építünk.
Ács, tetőfedő, száraz építő, ipari alpinista szakember vagyok sokéves tapasztalattal.
Csapatommal vállalok ács, tetőfedő, szárazépítő és ipari alpin munkát.
Számomra fontos a pontosság időben, munkában, megegyezésben, valamint ügyfeleimmel a barátságos légkör kialakítása.
Hívjon bizalommal!
Hogy a fenébe tudom ebből a szarból törülni magam?
Üdvözlöm!
Dénes Krisztián vagyok, a Dénes Kert alapítója, a csapat vezetője.
Szüleim nyomdokait követve szerettem bele a természet közelségébe. Már kisgyermek koromban is – hála édesapámnak – szüntelenül a háziállatok körül sündörögtem, lestem el az állattartás fortélyait. Édesanyám révén pedig a zöldségek és gyógynövények széles tárházával ismerkedhettem napról napra.
“Felnőttkorom kezdetén csapott meg igazán a kert szépségének szele, mikor édesapámmal először mentem el egy általa gondozott csodálatos kertbe. Onnantól kezdve tudtam, hogy ez az ami nekem kell. A friss levegő, a gyönyörű színes virágok, a zöld gyep és a nyári forróságban felüdülést hozó fák árnyéka. Küldetésemnek érzem, hogy megadjam minden kertbarát számára a szép kert lehetőségét. Ennek egyik fontos eleme a gondozott gyep, mely minket szolgál. Ő van értünk, még akkor is, ha megannyi kemény órát töltünk ápolásával. A lehetőség mindenki számára adott, éljünk vele.”
Magassági munkákat végzek, kötéltechnikával is.
Mindenre találunk tartós és biztonságos megoldást, de itt egy kisebb irányadó a tevékenységi körről: Biztonságtechnika, világítástechnika, árnyékolástechnika (napvitorla is), légtechnika, hirdetések és dekorációk elhelyezése, építőipari javítások, kisebb projektek elérhetetlen helyeken.
Cégünk fő profilja a kéménybélelés,de emellett kisebb tetőfedési,felújítási illetve különböző magasban,alpintechnikával megközelíthető,végezhető munkákkal is foglalkozunk.
Vállalkozásunk 2013-ban alakult melynek keretén belül ipari alpintechnika alkalmazásával keresünk megoldásokat a magasban elvégzendő munkák kivitelezésére. Sz ipari alpintechnika a nehezen megközelíthető, nehezen elérhető munkaterületeken segítő elő munkatársaink feladatát.
Gyorsan, és költséghatékonyan dolgozunk mivel nincsen szükségünk kollektív munkavédelmi eszközökre (állványzat, függesztett munkaállvány), amelyek csak lelassítanák a munkát.
Munkatársaink vizsgával rendelkező, speciális tudással és felszereléssel rendelkező szakemberek, akik tőlük telhető maximális precizitással és odafigyeléssel végzik a rájuk bízott munkát. Előttük nincs akadály, hiszen a magasság vagy a megközelíthetetlen helyszínek sem okoznak problémát számukra.
1/2 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Ipari alpinista
Üvegfal
Reklámplakát
Gallyazás
Szigetelés
Ereszcsatorna
Távvezeték
oszlopok
Homlokzat
Fémkémény
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Biztonságtechnika - Gic
- Grafikus - Gic
- Honlapkészítés - Gic
- Kárpitos - Gic
- Költöztetés - Gic
- Könyvelő - Gic
- Programozó - Gic
- Testőr - Gic
- Vagyonvédelem - Gic
- A teszt munka - Gic
- Adótanácsadó - Gic
- Asztrológus - Gic
- Bélyegzőkészítés - Gic
- Biztosításközvetitő - Gic
- Bőrdíszműves - Gic
- Cipész - Gic
- Csatorna tisztító - Gic
- Díszműkovács - Gic
- Díszüveg készítés - Gic
- Egyedi vezérlőrendszerek tervezése, kivitelezése - Gic
- Építészeti makett készítő - Gic
- Épületgépész rendszerek tervezése, kivitelezése - Gic
- Esztergályos - Gic
- Favágó - Gic
- Filmkészítés - Gic
- Földmérő - Gic
- Futárszolgálat - Gic
- Gépészeti tervezés, kivitelezés - Gic
- Hajózás, vitorlázás - Gic
- Hangfelvétel készítő - Gic
- Hangtechnikus - Gic
- Hegesztő - Gic
- Hitelközvetítő - Gic
- Hostess - Gic
- Informatikus- Rendszergazda - Gic
- Ingatlankezelő - Gic
- Ingatlanközvetítő - Gic
- Kártevőírtó - Gic
- Lakáscélú megtakarítás - Gic
- Lomtalanítás - Gic
- Magánnyomozó - Gic
- Medence karbantartás - Gic
- Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás - Gic
- Munkavédelmi szakember - Gic
- Napszámos - Gic
- Nyomdai munkák - Gic
- Online marketing - Gic
- Ötvös - Gic
- Párkapcsolati tanácsadó - Gic
- Pénzügyi Tanácsadás - Gic
- Pénzügyi tanácsadó - Gic
- Rendszergazda - Gic
- Szabás- Varrás - Gic
- Személyi Bankár - Gic
- Szerszámkészítő - Gic
- Társasházkezelő / Közös képviselet - Gic
- Térképész - Gic
- Tolmács - Gic
- Tűzvédelmi szakember - Gic
- Ügyvéd - Gic
- Vagyonkezelő - Gic
- Villamos tűzvédelem - Gic
- Weboldalkészítés - Gic