Hőszigetelés:

Építkezésnél és felújításnál egyaránt fontos gondolni a megfelelő hőszigetelésre ugyanis egy szakszerűen kivitelezett szigeteléssel jelentősen lecsökkenthetjük fűtésszámlánkat.

A hőszigetelés rendkívül nagy körültekintést igényel a szakember részéről. Megkell vizsgálni a nyílászárókat és a tetőt is, hiszen hiába van egy ház homlokzata megfelelően szigetelve, előfordulhat hogy egy nem megfelelő tetőn keresztül hőt veszítünk.

Ebben az esetben a szigetelés, bár jobb lesz a falakon mint korábban, mégsem fog olyan mértékű megtakarítást eredményezni mint amit szeretnénk. További probléma lehet egy rosszul kivitelezett hőszigetelésnél, hogy penészedni fognak a falak. Érdemes ezért megbízható, jól dolgozó szakembert választani.

A hőszigetelő szakember álltalában a lábazatnál kezdi a munkát, innen halad a homlokzat felé. A felhasználandó anyagok sokfélék lehetnek, de álltalában polisztirol táblákat használnak. Ezek felhelyezése után következik a vakolás. A tökéletes szigeteléshez választhatunk hőszigetelő vakolatot is, de ez jóval drágább mint a sima, leggyakrabban használt vakolatok.

Tippek:

Megfelelő hőszigeteléssel a fűtés számla akár 20%-al csökkentheti fűtésszámlánkat.

Ha nem tudjuk hogy milyen szigetelés lenne a legmegfelelőbb, kérjük szakember segítségét.

Kérjünk referenciákat, és lehetőleg olyan szakembert válasszunk aki garanciát vállal az elvégzett munkára.

Hőszigetelés árak 2018-ban :

Hőszigetelés színrevakolva 3000 Ft/m2-től
Drayvit-ozás 2000 Ft/m2-től
Spalettázás 1500 Ft/m-től
Plusz élvédőzés 500 Ft/m-től
Dupla lábazat kialakítása, műgyantázva 2300 Ft/m-től
Ablakpárkány, kő könyöklő beépítése 2000 Ft/m-től
Ablakpárkány, lemez könyöklő beépítése 2500 Ft/m-től
Csatorna lefolyócsövek felszerelése 700 Ft/m-től
Lámpák, egyéb műtárgyak felszerelése 1000-1200 Ft/db
Állványozás, állvány bontással 900-1200 Ft/m2
Homlokzati díszek kialakítása 1800-200 Ft/fm
Gyapot Szigetelés 3000 Ft/m2-től
Hungarocel szigetelés 2700 Ft/m2-től

Korábban feltöltött hirdetések

Csaba, Hőszigetelés, Abony

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Abony helyiségben

Ajánlatot kérte: Csaba
Munka feladás dátuma: 2017-12-05 09:27:36
Kiegészítő szöveg
Homlokzat, Padlásfödém, közbenső födém, Hagyományos EPS hőszigetelés, Grafitos EPS hőszigetelés, Formahabosított EPS, Ásványi hőszigetelő tábla (MW), Páraáteresztő rendszer könnyű szerelhetőséggel, Párazáró - homlokzatnál nincs ilyen, Lábazati alumínium profil, Dübelek, Sarokvédő, EPS - Expandált polisztirol lemez, EPS - Expandált polisztirol lemez grafit hozzáadásával, Kőzetgyapot, 200-300, Több mint 12, 1,5 mm kapart, 2 mm dörzsölt, Rugalmas vagyok, 1, ÉMI
Versegi Tünde, Hőszigetelés, Bag

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Bag helyiségben

Ajánlatot kérte: Versegi Tünde
Munka feladás dátuma: 2018-07-25 12:09:27
Kiegészítő szöveg
Családi ház szigeteléséhez keresek kőzetgyapot használatában jártas szakembert. Szigetelendő felület 200-300 nm között van. Ajánlatokat illetve bemutatkozó anyagokat kizárólag e-mail-ben várok. Kérem referencia megjelölését is.
Homlokzat, Épület lábazat, Ásványi hőszigetelő tábla (MW), Nem tudom, Nem tudom, Kőzetgyapot, 200-300, 4 - 8, Nem tudom, Rugalmas vagyok, Több mint 5
Forgács Sándor, Hőszigetelés, Balmazújváros

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Balmazújváros helyiségben

Ajánlatot kérte: Forgács Sándor
Munka feladás dátuma: 2018-08-21 15:49:26
Kiegészítő szöveg
Ház külső szigetelése
Homlokzat, Épület lábazat, Nem tudom, Nem tudom, Nem tudom, 50-100, 8 - 12, Nem tudom, Rugalmas vagyok, 1
Falvai Ágnes, Hőszigetelés, Budajenő

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Budajenő helyiségben

Ajánlatot kérte: Falvai Ágnes
Munka feladás dátuma: 2018-06-29 09:10:51
Kiegészítő szöveg
*ELLENŐRZÖTT AJÁNLATKÉRÉS! Ügyfélszolgálatunk ellenőrizte az Ügyfél elérhetőségeit és leegyeztette a munka részleteit* Tisztelt Szakember! 75 négyzetméter nyitott terasz víz- és hőszigetelése, amely alatt lakószoba van. A tervező az alábbi munkafolyamatokat írta: párazáró réteg készítése bitumenes lemezzel 14 cm PIR hőszigetelés lejtésben 2 rtg GV-4 bitmentes vízszigetelés 1 rtg. technológiai szigetelés 5 cm szűrőbeton A munkát idén szeretném megcsináltatni, legkésőbb ősszel.
50-100 m2, 12 cm felett, Nem tudom, Rugalmas vagyok
Vándor János, Hőszigetelés, Budapest - IX. kerület

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Budapest - IX. kerület helyiségben

Ajánlatot kérte: Vándor János
Munka feladás dátuma: 2018-08-14 12:59:47
Kiegészítő szöveg
Egy 100 évesnél idősebb házban, egy kapubejáró egyik falánál kellene injektálással, majd a fal beborításával (és festésével) a vízesedés elleni szigetelést megoldani.
10-30 m2
Muhi Gabriella, Hőszigetelés, Budapest - VIII. kerület

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Budapest - VIII. kerület helyiségben

Ajánlatot kérte: Muhi Gabriella
Munka feladás dátuma: 2018-05-03 15:05:47
Kiegészítő szöveg
Födémszigetelés átnézése és ha kell javítása.
Diczkó János, Hőszigetelés, Budapest - XII. kerület

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Budapest - XII. kerület helyiségben

Ajánlatot kérte: Diczkó János
Munka feladás dátuma: 2018-08-08 12:08:59
Kiegészítő szöveg
80 m2 pincefödém és 12 m2 pincefal hőszigetelése
Dörnyei Tamás, Hőszigetelés, Budapest - XIX. kerület

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Budapest - XIX. kerület helyiségben

Ajánlatot kérte: Dörnyei Tamás
Munka feladás dátuma: 2018-08-17 11:10:56
Kiegészítő szöveg
*ELLENŐRZÖTT AJÁNLATKÉRÉS! Ügyfélszolgálatunk ellenőrizte az Ügyfél elérhetőségeit és leegyeztette a munka részleteit!* kb 80 m2 falfelület külső hőszigetelése 10cm-es grafit reflex rendszerrel. Rugalmas a kezdés, de mindenképp idén, szeptembertől is akár. Köszönöm.
Homlokzat, Grafitos EPS hőszigetelés, Páraáteresztő rendszer könnyű szerelhetőséggel, Dübelek, Sarokvédő, EPS - Expandált polisztirol lemez grafit hozzáadásával, 50-100, 8 - 12, 1,5 mm kapart, Rugalmas vagyok, Több mint 5
Lévai Nagy Magdolna, Hőszigetelés, Budapest - XXI. kerület

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Budapest - XXI. kerület helyiségben

Ajánlatot kérte: Lévai Nagy Magdolna
Munka feladás dátuma: 2018-03-12 11:10:50
Kiegészítő szöveg
Aljzatszigeteléshez keresek szakembert. kb 86 nm lenne, amiből 40 nm-en hajópadló van, 46 nm-en mozaikpadló. Várom ajánlatukat, köszönettel: Magdolna
Járófelület, Nem tudom, Nem tudom, Nem tudom, Nem tudom, 50-100, Nem tudom, Rugalmas vagyok
Kovácsné Kósa Ildikó, Hőszigetelés, Csanytelek

Hőszigetelés szolgáltatót keresnek Csanytelek helyiségben

Ajánlatot kérte: Kovácsné Kósa Ildikó
Munka feladás dátuma: 2018-05-25 12:19:06
Kiegészítő szöveg
Kedves Szakember! Egy 250 m2-es ház homlokzati hőszigetelésére keresek szakembert. Várom a szakemberek jelentkezését.
Homlokzat, A lehető leghamarabb

Így is ismerheted

Tudj meg többet erről a szakmáról

További városok

Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is

Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !

TÖLTSD LE AZ APPLIKÁCIÓT Ne maradj le semmiről!
A mobilodon mindig kéznél van az ingyenes fix24 applikáció!
Chat