Ipari alpinista szakemberek a közelből

Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !

Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.

Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
Ipari alpinista, kerekes robert, Herceghalom
A rock örök és halhatatlan..kiveszőben vagyok...
Ipari alpinista, ács-alpin, Szárliget
Ács, tetőfedő, száraz építő, ipari alpinista szakember vagyok sokéves tapasztalattal. Csapatommal vállalok ács, tetőfedő, szárazépítő és ipari alpin munkát. Számomra fontos a pontosság időben, munkában, megegyezésben, valamint ügyfeleimmel a barátságos légkör kialakítása. Hívjon bizalommal!
Ipari alpinista, Gyócsi Ferenc, Miskolc
Hogy a fenébe tudom ebből a szarból törülni magam?
Ipari alpinista, Dénes Krisztián Patrik, Esztergom
Üdvözlöm! Dénes Krisztián vagyok, a Dénes Kert alapítója, a csapat vezetője. Szüleim nyomdokait követve szerettem bele a természet közelségébe. Már kisgyermek koromban is – hála édesapámnak – szüntelenül a háziállatok körül sündörögtem, lestem el az állattartás fortélyait. Édesanyám révén pedig a zöldségek és gyógynövények széles tárházával ismerkedhettem napról napra. “Felnőttkorom kezdetén csapott meg igazán a kert szépségének szele, mikor édesapámmal először mentem el egy általa gondozott csodálatos kertbe. Onnantól kezdve tudtam, hogy ez az ami nekem kell. A friss levegő, a gyönyörű színes virágok, a zöld gyep és a nyári forróságban felüdülést hozó fák árnyéka. Küldetésemnek érzem, hogy megadjam minden kertbarát számára a szép kert lehetőségét. Ennek egyik fontos eleme a gondozott gyep, mely minket szolgál. Ő van értünk, még akkor is, ha megannyi kemény órát töltünk ápolásával. A lehetőség mindenki számára adott, éljünk vele.”
Ipari alpinista, S. Bálint, Budapest
Magassági munkákat végzek, kötéltechnikával is. Mindenre találunk tartós és biztonságos megoldást, de itt egy kisebb irányadó a tevékenységi körről: Biztonságtechnika, világítástechnika, árnyékolástechnika (napvitorla is), légtechnika, hirdetések és dekorációk elhelyezése, építőipari javítások, kisebb projektek elérhetetlen helyeken.
Ipari alpinista, Kormosman Kft., Őrbottyán
Cégünk fő profilja a kéménybélelés,de emellett kisebb tetőfedési,felújítási illetve különböző magasban,alpintechnikával megközelíthető,végezhető munkákkal is foglalkozunk.
1/2 oldal

Korábban feltöltött hirdetések

Merkl  Rómeó, Ipari alpinista, Környe

Ipari alpinista szolgáltatót keresnek Környe helyiségben

Ajánlatot kérte: Rómeó
Munka feladás dátuma: 2020-02-10 07:57:17
Kiegészítő szöveg
Ipari csővezetékek betanított szigetelés.
, Ipari alpinista, Budapest - XIII. kerület

Ipari alpinista szolgáltatót keresnek Budapest - XIII. kerület helyiségben

Munka feladás dátuma: 2020-02-06 07:55:19
Kiegészítő szöveg
Egy 3 emeletes társasház homlokzata több helyen, nagy foltokban leverődött (utcafronti és udvari). Ennek javításához keresek szakembert és árajánlatot.
Homlokzat felújítási munkák, A lehető leghamarabb
, Ipari alpinista, Budapest - III. kerület

Ipari alpinista szolgáltatót keresnek Budapest - III. kerület helyiségben

Munka feladás dátuma: 2020-05-13 08:04:45
Kiegészítő szöveg
Redőny doboz bevonása,hogy ne kopogjon rajta az eső!
Szigetelés, Rugalmas vagyok
, Ipari alpinista, Diósd

Ipari alpinista szolgáltatót keresnek Diósd helyiségben

Munka feladás dátuma: 2020-06-03 13:47:51
Kiegészítő szöveg
Iskolánk ablakfelületeinek fél éves tisztítása (kívül és belül a tornacsarnokban) villámhárító körüli vízelvezetés bádogozás tönkrement a tetőn. Külső magas redőnyök javítása, karbantartása.
Üvegfal,ablak tisztítása, Szigetelés, Ereszcsatorna tisztítás, javítás, Rugalmas vagyok
, Ipari alpinista, Eger

Ipari alpinista szolgáltatót keresnek Eger helyiségben

Munka feladás dátuma: 2020-07-27 13:49:20
Kiegészítő szöveg
Reklámponyva leszedése magaslatból.
Reklámplakát felhelyezése, A lehető leghamarabb
, Ipari alpinista, Győr

Ipari alpinista szolgáltatót keresnek Győr helyiségben

Munka feladás dátuma: 2020-05-06 11:55:05
Kiegészítő szöveg
Kb 20 méternyi ereszcsatorna tisztítása. Van madárháló, de leugrott a rögzítőpánt, így azt is igazítani kell.
Ereszcsatorna tisztítás, javítás, Rugalmas vagyok

Így is ismerheted

Tudj meg többet erről a szakmáról

További városok

Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is

Chat