Ipari alpinista szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
A rock örök és halhatatlan..kiveszőben vagyok...
Értéket építünk.
Ács, tetőfedő, száraz építő, ipari alpinista szakember vagyok sokéves tapasztalattal.
Csapatommal vállalok ács, tetőfedő, szárazépítő és ipari alpin munkát.
Számomra fontos a pontosság időben, munkában, megegyezésben, valamint ügyfeleimmel a barátságos légkör kialakítása.
Hívjon bizalommal!
Hogy a fenébe tudom ebből a szarból törülni magam?
Üdvözlöm!
Dénes Krisztián vagyok, a Dénes Kert alapítója, a csapat vezetője.
Szüleim nyomdokait követve szerettem bele a természet közelségébe. Már kisgyermek koromban is – hála édesapámnak – szüntelenül a háziállatok körül sündörögtem, lestem el az állattartás fortélyait. Édesanyám révén pedig a zöldségek és gyógynövények széles tárházával ismerkedhettem napról napra.
“Felnőttkorom kezdetén csapott meg igazán a kert szépségének szele, mikor édesapámmal először mentem el egy általa gondozott csodálatos kertbe. Onnantól kezdve tudtam, hogy ez az ami nekem kell. A friss levegő, a gyönyörű színes virágok, a zöld gyep és a nyári forróságban felüdülést hozó fák árnyéka. Küldetésemnek érzem, hogy megadjam minden kertbarát számára a szép kert lehetőségét. Ennek egyik fontos eleme a gondozott gyep, mely minket szolgál. Ő van értünk, még akkor is, ha megannyi kemény órát töltünk ápolásával. A lehetőség mindenki számára adott, éljünk vele.”
Magassági munkákat végzek, kötéltechnikával is.
Mindenre találunk tartós és biztonságos megoldást, de itt egy kisebb irányadó a tevékenységi körről: Biztonságtechnika, világítástechnika, árnyékolástechnika (napvitorla is), légtechnika, hirdetések és dekorációk elhelyezése, építőipari javítások, kisebb projektek elérhetetlen helyeken.
Cégünk fő profilja a kéménybélelés,de emellett kisebb tetőfedési,felújítási illetve különböző magasban,alpintechnikával megközelíthető,végezhető munkákkal is foglalkozunk.
1/2 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Ipari alpinista
Üvegfal
Reklámplakát
Gallyazás
Szigetelés
Ereszcsatorna
Távvezeték
oszlopok
Homlokzat
Fémkémény
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Biztonságtechnika - Pusztaberki
- Grafikus - Pusztaberki
- Honlapkészítés - Pusztaberki
- Kárpitos - Pusztaberki
- Költöztetés - Pusztaberki
- Könyvelő - Pusztaberki
- Programozó - Pusztaberki
- Testőr - Pusztaberki
- Vagyonvédelem - Pusztaberki
- A teszt munka - Pusztaberki
- Adótanácsadó - Pusztaberki
- Asztrológus - Pusztaberki
- Bélyegzőkészítés - Pusztaberki
- Biztosításközvetitő - Pusztaberki
- Bőrdíszműves - Pusztaberki
- Cipész - Pusztaberki
- Csatorna tisztító - Pusztaberki
- Díszműkovács - Pusztaberki
- Díszüveg készítés - Pusztaberki
- Egyedi vezérlőrendszerek tervezése, kivitelezése - Pusztaberki
- Építészeti makett készítő - Pusztaberki
- Épületgépész rendszerek tervezése, kivitelezése - Pusztaberki
- Esztergályos - Pusztaberki
- Favágó - Pusztaberki
- Filmkészítés - Pusztaberki
- Földmérő - Pusztaberki
- Futárszolgálat - Pusztaberki
- Gépészeti tervezés, kivitelezés - Pusztaberki
- Hajózás, vitorlázás - Pusztaberki
- Hangfelvétel készítő - Pusztaberki
- Hangtechnikus - Pusztaberki
- Hegesztő - Pusztaberki
- Hitelközvetítő - Pusztaberki
- Hostess - Pusztaberki
- Informatikus- Rendszergazda - Pusztaberki
- Ingatlankezelő - Pusztaberki
- Ingatlanközvetítő - Pusztaberki
- Kártevőírtó - Pusztaberki
- Lakáscélú megtakarítás - Pusztaberki
- Lomtalanítás - Pusztaberki
- Magánnyomozó - Pusztaberki
- Medence karbantartás - Pusztaberki
- Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás - Pusztaberki
- Munkavédelmi szakember - Pusztaberki
- Napszámos - Pusztaberki
- Nyomdai munkák - Pusztaberki
- Online marketing - Pusztaberki
- Ötvös - Pusztaberki
- Párkapcsolati tanácsadó - Pusztaberki
- Pénzügyi Tanácsadás - Pusztaberki
- Pénzügyi tanácsadó - Pusztaberki
- Rendszergazda - Pusztaberki
- Szabás- Varrás - Pusztaberki
- Személyi Bankár - Pusztaberki
- Szerszámkészítő - Pusztaberki
- Társasházkezelő / Közös képviselet - Pusztaberki
- Térképész - Pusztaberki
- Tolmács - Pusztaberki
- Tűzvédelmi szakember - Pusztaberki
- Ügyvéd - Pusztaberki
- Vagyonkezelő - Pusztaberki
- Villamos tűzvédelem - Pusztaberki
- Weboldalkészítés - Pusztaberki