Ipari alpinista szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
A rock örök és halhatatlan..kiveszőben vagyok...
Értéket építünk.
Ács, tetőfedő, száraz építő, ipari alpinista szakember vagyok sokéves tapasztalattal.
Csapatommal vállalok ács, tetőfedő, szárazépítő és ipari alpin munkát.
Számomra fontos a pontosság időben, munkában, megegyezésben, valamint ügyfeleimmel a barátságos légkör kialakítása.
Hívjon bizalommal!
Hogy a fenébe tudom ebből a szarból törülni magam?
Üdvözlöm!
Dénes Krisztián vagyok, a Dénes Kert alapítója, a csapat vezetője.
Szüleim nyomdokait követve szerettem bele a természet közelségébe. Már kisgyermek koromban is – hála édesapámnak – szüntelenül a háziállatok körül sündörögtem, lestem el az állattartás fortélyait. Édesanyám révén pedig a zöldségek és gyógynövények széles tárházával ismerkedhettem napról napra.
“Felnőttkorom kezdetén csapott meg igazán a kert szépségének szele, mikor édesapámmal először mentem el egy általa gondozott csodálatos kertbe. Onnantól kezdve tudtam, hogy ez az ami nekem kell. A friss levegő, a gyönyörű színes virágok, a zöld gyep és a nyári forróságban felüdülést hozó fák árnyéka. Küldetésemnek érzem, hogy megadjam minden kertbarát számára a szép kert lehetőségét. Ennek egyik fontos eleme a gondozott gyep, mely minket szolgál. Ő van értünk, még akkor is, ha megannyi kemény órát töltünk ápolásával. A lehetőség mindenki számára adott, éljünk vele.”
Magassági munkákat végzek, kötéltechnikával is.
Mindenre találunk tartós és biztonságos megoldást, de itt egy kisebb irányadó a tevékenységi körről: Biztonságtechnika, világítástechnika, árnyékolástechnika (napvitorla is), légtechnika, hirdetések és dekorációk elhelyezése, építőipari javítások, kisebb projektek elérhetetlen helyeken.
Cégünk fő profilja a kéménybélelés,de emellett kisebb tetőfedési,felújítási illetve különböző magasban,alpintechnikával megközelíthető,végezhető munkákkal is foglalkozunk.
Vállalkozásunk 2013-ban alakult melynek keretén belül ipari alpintechnika alkalmazásával keresünk megoldásokat a magasban elvégzendő munkák kivitelezésére. Sz ipari alpintechnika a nehezen megközelíthető, nehezen elérhető munkaterületeken segítő elő munkatársaink feladatát.
Gyorsan, és költséghatékonyan dolgozunk mivel nincsen szükségünk kollektív munkavédelmi eszközökre (állványzat, függesztett munkaállvány), amelyek csak lelassítanák a munkát.
Munkatársaink vizsgával rendelkező, speciális tudással és felszereléssel rendelkező szakemberek, akik tőlük telhető maximális precizitással és odafigyeléssel végzik a rájuk bízott munkát. Előttük nincs akadály, hiszen a magasság vagy a megközelíthetetlen helyszínek sem okoznak problémát számukra.
1/2 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Ipari alpinista
Üvegfal
Reklámplakát
Gallyazás
Szigetelés
Ereszcsatorna
Távvezeték
oszlopok
Homlokzat
Fémkémény
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Biztonságtechnika - Csitár
- Grafikus - Csitár
- Honlapkészítés - Csitár
- Kárpitos - Csitár
- Költöztetés - Csitár
- Könyvelő - Csitár
- Programozó - Csitár
- Testőr - Csitár
- Vagyonvédelem - Csitár
- A teszt munka - Csitár
- Adótanácsadó - Csitár
- Asztrológus - Csitár
- Bélyegzőkészítés - Csitár
- Biztosításközvetitő - Csitár
- Bőrdíszműves - Csitár
- Cipész - Csitár
- Csatorna tisztító - Csitár
- Díszműkovács - Csitár
- Díszüveg készítés - Csitár
- Egyedi vezérlőrendszerek tervezése, kivitelezése - Csitár
- Építészeti makett készítő - Csitár
- Épületgépész rendszerek tervezése, kivitelezése - Csitár
- Esztergályos - Csitár
- Favágó - Csitár
- Filmkészítés - Csitár
- Földmérő - Csitár
- Futárszolgálat - Csitár
- Gépészeti tervezés, kivitelezés - Csitár
- Hajózás, vitorlázás - Csitár
- Hangfelvétel készítő - Csitár
- Hangtechnikus - Csitár
- Hegesztő - Csitár
- Hitelközvetítő - Csitár
- Hostess - Csitár
- Informatikus- Rendszergazda - Csitár
- Ingatlankezelő - Csitár
- Ingatlanközvetítő - Csitár
- Kártevőírtó - Csitár
- Lakáscélú megtakarítás - Csitár
- Lomtalanítás - Csitár
- Magánnyomozó - Csitár
- Medence karbantartás - Csitár
- Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás - Csitár
- Munkavédelmi szakember - Csitár
- Napszámos - Csitár
- Nyomdai munkák - Csitár
- Online marketing - Csitár
- Ötvös - Csitár
- Párkapcsolati tanácsadó - Csitár
- Pénzügyi Tanácsadás - Csitár
- Pénzügyi tanácsadó - Csitár
- Rendszergazda - Csitár
- Szabás- Varrás - Csitár
- Személyi Bankár - Csitár
- Szerszámkészítő - Csitár
- Társasházkezelő / Közös képviselet - Csitár
- Térképész - Csitár
- Tolmács - Csitár
- Tűzvédelmi szakember - Csitár
- Ügyvéd - Csitár
- Vagyonkezelő - Csitár
- Villamos tűzvédelem - Csitár
- Weboldalkészítés - Csitár