Ipari alpinista szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
A rock örök és halhatatlan..kiveszőben vagyok...
Értéket építünk.
Ács, tetőfedő, száraz építő, ipari alpinista szakember vagyok sokéves tapasztalattal.
Csapatommal vállalok ács, tetőfedő, szárazépítő és ipari alpin munkát.
Számomra fontos a pontosság időben, munkában, megegyezésben, valamint ügyfeleimmel a barátságos légkör kialakítása.
Hívjon bizalommal!
Hogy a fenébe tudom ebből a szarból törülni magam?
Üdvözlöm!
Dénes Krisztián vagyok, a Dénes Kert alapítója, a csapat vezetője.
Szüleim nyomdokait követve szerettem bele a természet közelségébe. Már kisgyermek koromban is – hála édesapámnak – szüntelenül a háziállatok körül sündörögtem, lestem el az állattartás fortélyait. Édesanyám révén pedig a zöldségek és gyógynövények széles tárházával ismerkedhettem napról napra.
“Felnőttkorom kezdetén csapott meg igazán a kert szépségének szele, mikor édesapámmal először mentem el egy általa gondozott csodálatos kertbe. Onnantól kezdve tudtam, hogy ez az ami nekem kell. A friss levegő, a gyönyörű színes virágok, a zöld gyep és a nyári forróságban felüdülést hozó fák árnyéka. Küldetésemnek érzem, hogy megadjam minden kertbarát számára a szép kert lehetőségét. Ennek egyik fontos eleme a gondozott gyep, mely minket szolgál. Ő van értünk, még akkor is, ha megannyi kemény órát töltünk ápolásával. A lehetőség mindenki számára adott, éljünk vele.”
Magassági munkákat végzek, kötéltechnikával is.
Mindenre találunk tartós és biztonságos megoldást, de itt egy kisebb irányadó a tevékenységi körről: Biztonságtechnika, világítástechnika, árnyékolástechnika (napvitorla is), légtechnika, hirdetések és dekorációk elhelyezése, építőipari javítások, kisebb projektek elérhetetlen helyeken.
Cégünk fő profilja a kéménybélelés,de emellett kisebb tetőfedési,felújítási illetve különböző magasban,alpintechnikával megközelíthető,végezhető munkákkal is foglalkozunk.
1/2 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Ipari alpinista
Üvegfal
Reklámplakát
Gallyazás
Szigetelés
Ereszcsatorna
Távvezeték
oszlopok
Homlokzat
Fémkémény
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Biztonságtechnika - Petőfibánya
- Grafikus - Petőfibánya
- Honlapkészítés - Petőfibánya
- Kárpitos - Petőfibánya
- Költöztetés - Petőfibánya
- Könyvelő - Petőfibánya
- Programozó - Petőfibánya
- Testőr - Petőfibánya
- Vagyonvédelem - Petőfibánya
- A teszt munka - Petőfibánya
- Adótanácsadó - Petőfibánya
- Asztrológus - Petőfibánya
- Bélyegzőkészítés - Petőfibánya
- Biztosításközvetitő - Petőfibánya
- Bőrdíszműves - Petőfibánya
- Cipész - Petőfibánya
- Csatorna tisztító - Petőfibánya
- Díszműkovács - Petőfibánya
- Díszüveg készítés - Petőfibánya
- Egyedi vezérlőrendszerek tervezése, kivitelezése - Petőfibánya
- Építészeti makett készítő - Petőfibánya
- Épületgépész rendszerek tervezése, kivitelezése - Petőfibánya
- Esztergályos - Petőfibánya
- Favágó - Petőfibánya
- Filmkészítés - Petőfibánya
- Földmérő - Petőfibánya
- Futárszolgálat - Petőfibánya
- Gépészeti tervezés, kivitelezés - Petőfibánya
- Hajózás, vitorlázás - Petőfibánya
- Hangfelvétel készítő - Petőfibánya
- Hangtechnikus - Petőfibánya
- Hegesztő - Petőfibánya
- Hitelközvetítő - Petőfibánya
- Hostess - Petőfibánya
- Informatikus- Rendszergazda - Petőfibánya
- Ingatlankezelő - Petőfibánya
- Ingatlanközvetítő - Petőfibánya
- Kártevőírtó - Petőfibánya
- Lakáscélú megtakarítás - Petőfibánya
- Lomtalanítás - Petőfibánya
- Magánnyomozó - Petőfibánya
- Medence karbantartás - Petőfibánya
- Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás - Petőfibánya
- Munkavédelmi szakember - Petőfibánya
- Napszámos - Petőfibánya
- Nyomdai munkák - Petőfibánya
- Online marketing - Petőfibánya
- Ötvös - Petőfibánya
- Párkapcsolati tanácsadó - Petőfibánya
- Pénzügyi Tanácsadás - Petőfibánya
- Pénzügyi tanácsadó - Petőfibánya
- Rendszergazda - Petőfibánya
- Szabás- Varrás - Petőfibánya
- Személyi Bankár - Petőfibánya
- Szerszámkészítő - Petőfibánya
- Társasházkezelő / Közös képviselet - Petőfibánya
- Térképész - Petőfibánya
- Tolmács - Petőfibánya
- Tűzvédelmi szakember - Petőfibánya
- Ügyvéd - Petőfibánya
- Vagyonkezelő - Petőfibánya
- Villamos tűzvédelem - Petőfibánya
- Weboldalkészítés - Petőfibánya