Ipari alpinista szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
Értéket építünk.
Ács, tetőfedő, száraz építő, ipari alpinista szakember vagyok sokéves tapasztalattal.
Csapatommal vállalok ács, tetőfedő, szárazépítő és ipari alpin munkát.
Számomra fontos a pontosság időben, munkában, megegyezésben, valamint ügyfeleimmel a barátságos légkör kialakítása.
Hívjon bizalommal!
Hogy a fenébe tudom ebből a szarból törülni magam?
Üdvözlöm!
Dénes Krisztián vagyok, a Dénes Kert alapítója, a csapat vezetője.
Szüleim nyomdokait követve szerettem bele a természet közelségébe. Már kisgyermek koromban is – hála édesapámnak – szüntelenül a háziállatok körül sündörögtem, lestem el az állattartás fortélyait. Édesanyám révén pedig a zöldségek és gyógynövények széles tárházával ismerkedhettem napról napra.
“Felnőttkorom kezdetén csapott meg igazán a kert szépségének szele, mikor édesapámmal először mentem el egy általa gondozott csodálatos kertbe. Onnantól kezdve tudtam, hogy ez az ami nekem kell. A friss levegő, a gyönyörű színes virágok, a zöld gyep és a nyári forróságban felüdülést hozó fák árnyéka. Küldetésemnek érzem, hogy megadjam minden kertbarát számára a szép kert lehetőségét. Ennek egyik fontos eleme a gondozott gyep, mely minket szolgál. Ő van értünk, még akkor is, ha megannyi kemény órát töltünk ápolásával. A lehetőség mindenki számára adott, éljünk vele.”
Magassági munkákat végzek, kötéltechnikával is.
Mindenre találunk tartós és biztonságos megoldást, de itt egy kisebb irányadó a tevékenységi körről: Biztonságtechnika, világítástechnika, árnyékolástechnika (napvitorla is), légtechnika, hirdetések és dekorációk elhelyezése, építőipari javítások, kisebb projektek elérhetetlen helyeken.
Cégünk fő profilja a kéménybélelés,de emellett kisebb tetőfedési,felújítási illetve különböző magasban,alpintechnikával megközelíthető,végezhető munkákkal is foglalkozunk.
Vállalkozásunk 2013-ban alakult melynek keretén belül ipari alpintechnika alkalmazásával keresünk megoldásokat a magasban elvégzendő munkák kivitelezésére. Sz ipari alpintechnika a nehezen megközelíthető, nehezen elérhető munkaterületeken segítő elő munkatársaink feladatát.
Gyorsan, és költséghatékonyan dolgozunk mivel nincsen szükségünk kollektív munkavédelmi eszközökre (állványzat, függesztett munkaállvány), amelyek csak lelassítanák a munkát.
Munkatársaink vizsgával rendelkező, speciális tudással és felszereléssel rendelkező szakemberek, akik tőlük telhető maximális precizitással és odafigyeléssel végzik a rájuk bízott munkát. Előttük nincs akadály, hiszen a magasság vagy a megközelíthetetlen helyszínek sem okoznak problémát számukra.
1/2 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Ipari alpinista
Üvegfal
Reklámplakát
Gallyazás
Szigetelés
Ereszcsatorna
Távvezeték
oszlopok
Homlokzat
Fémkémény
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Biztonságtechnika - Tét
- Grafikus - Tét
- Honlapkészítés - Tét
- Kárpitos - Tét
- Költöztetés - Tét
- Könyvelő - Tét
- Programozó - Tét
- Testőr - Tét
- Vagyonvédelem - Tét
- A teszt munka - Tét
- Adótanácsadó - Tét
- Asztrológus - Tét
- Bélyegzőkészítés - Tét
- Biztosításközvetitő - Tét
- Bőrdíszműves - Tét
- Cipész - Tét
- Csatorna tisztító - Tét
- Díszműkovács - Tét
- Díszüveg készítés - Tét
- Egyedi vezérlőrendszerek tervezése, kivitelezése - Tét
- Építészeti makett készítő - Tét
- Épületgépész rendszerek tervezése, kivitelezése - Tét
- Esztergályos - Tét
- Favágó - Tét
- Filmkészítés - Tét
- Földmérő - Tét
- Futárszolgálat - Tét
- Gépészeti tervezés, kivitelezés - Tét
- Hajózás, vitorlázás - Tét
- Hangfelvétel készítő - Tét
- Hangtechnikus - Tét
- Hegesztő - Tét
- Hitelközvetítő - Tét
- Hostess - Tét
- Informatikus- Rendszergazda - Tét
- Ingatlankezelő - Tét
- Ingatlanközvetítő - Tét
- Kártevőírtó - Tét
- Lakáscélú megtakarítás - Tét
- Lomtalanítás - Tét
- Magánnyomozó - Tét
- Medence karbantartás - Tét
- Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás - Tét
- Munkavédelmi szakember - Tét
- Napszámos - Tét
- Nyomdai munkák - Tét
- Online marketing - Tét
- Ötvös - Tét
- Párkapcsolati tanácsadó - Tét
- Pénzügyi Tanácsadás - Tét
- Pénzügyi tanácsadó - Tét
- Rendszergazda - Tét
- Szabás- Varrás - Tét
- Személyi Bankár - Tét
- Szerszámkészítő - Tét
- Társasházkezelő / Közös képviselet - Tét
- Térképész - Tét
- Tolmács - Tét
- Tűzvédelmi szakember - Tét
- Ügyvéd - Tét
- Vagyonkezelő - Tét
- Villamos tűzvédelem - Tét
- Weboldalkészítés - Tét