Világítástechnikus szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
[email protected]
+36703182928
1992. óta foglalkozom zenéléssel. Évek óta a Magyar Lemezlovas Egyesület tagja vagyok és tevékenykedem Egerben, illetve ország szerte rezidensként, alkalmi és céges rendezvényeken és természetesen ESKÜVŐKÖN is. Több éve az egri **** Ködmön Csárda és borétterem rezidens esküvői Dj-je vagyok. Zeneileg a 60-as évektől napjainkig minden fajta zenei stílusban jártas vagyok, illetve rendelkezem ezekből az évekből a szükséges zenei háttérrel. Rendezvények hangosításával is foglalkozom, tehát az ehhez szükséges igényes hang- és fénytechnika is adott.
Folyamatos fejlesztések és több mint 20 éves tapasztalat segít abban hogy a teljesség igényével megvalósítsam az ifjú pár és a násznép illetve a szórakozni vágyók zenei elképzeléseit.
Esküvői Dj- ként mindenre kiterjedő szolgáltatást nyújtok, nektek csak el kell mondanotok, hogy mit szeretnétek. Legyen szó akár, szertatás, zenekar vagy fellépő hangosításról, vagy éppen karaoke-ról.
Fényt viszünk életébe!
Szakterületek:
-Villamos vezérlések,szabályozástechnikai rendszerek.
-UPS szünetmentes rendszerek
-Szigetüzemű(hálózattól független)napelemes rendszerek telepítése
-Hajók,lakóautók napelemes rendszereinek telepítése
-Vízellátás villamos kiépitése napelemről,tanyákra,farmokra.
-Napelemes villamos boyler fűtés kivitelezése
gyors és precíz generál kivitelezés
Festő, Tetőfedő, Redőnyös, Villanyszerelő, Vízvezeték szerelő, Fűtésszerelő, Hidegburkoló, Melegburkoló - parkettázó, Garázskapuszerelő, Lakatos, Teherfuvarozó, Partiszervíz, Ács, Belsőépítész, Gázszerelő, Generálkivitelező, Gipszkartonos, Hőszigetelés, Kőműves, Lakberendező, Napelem szerelő, Térkövezés, Uszodatechnika, Medence karbantartás, Útépítés, Energetikai tanúsítvány készítés, Gépészeti tervezés, kivitelezés, Terasz-Télikert beépítés, Világítástechnikus, Kéményszerelés/ Kéménybélelés, Hegesztő, Műgyantázás, Épületbontás, Földmunkálatok, Gépi Földmunka, Ezermester
Festő, Klímaszerelő- Hűtéstechnikus, Asztalos, Kertész, Tetőfedő, Vízvezeték szerelő, Fűtésszerelő, Hidegburkoló, Ablakos, Melegburkoló - parkettázó, Garázskapuszerelő, Lakatos, Ács, Árnyékolástechnika, Bádogos, Belsőépítész, Duguláselhárító, Gázszerelő, Generálkivitelező, Gipszkartonos, Hőszigetelés, Kandalló építő, Kőműves, Lakberendező, Térkövezés, Üveges, Kertépítő, Terasz-Télikert beépítés, Világítástechnikus, Épületbontás, Földmunkálatok, Gépi Földmunka
We make your dream comes true!
Nyilàszàrok csere
Festő, Kertész, Hidegburkoló, Melegburkoló - parkettázó, Takarító, Teherfuvarozó, DJ, Favágó, Autófényező, Gipszkartonos, Hőszigetelés, Kőműves, Térkövezés, Kertépítő, Útépítés, Terasz-Télikert beépítés, Világítástechnikus, Kéményszerelés/ Kéménybélelés, Műgyantázás, Épületbontás, Földmunkálatok, Gépi Földmunka, Építész, Festő munkák, Bútor összeszerelése, Kerti munka
Szép tiszta precizitás reális áron
Álláspontunk a pontosság, precízitás és legfőbb a bizalom.
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!!
Festő, Asztalos, Kertész, Tetőfedő, Redőnyös, Villanyszerelő, Vízvezeték szerelő, Fűtésszerelő, Hidegburkoló, Melegburkoló - parkettázó, Garázskapuszerelő, Kárpitos, Háztartásigép szerelő, Lakatos, Autószerelő, Favágó, Ács, Árnyékolástechnika, Autófóliázó, Bádogos, Belsőépítész, Kaputechnika, Gázszerelő, Gipszkartonos, Hőszigetelés, Hűtőgépszerelő, Karosszéria lakatos, Kisgépszerelő, Kőműves, Öntözéstechnika, Kártevőírtó, Térkövezés, Uszodatechnika, Üveges, Kertépítő, Kerttervező, Útépítés, Motorkerékpár szerelő, Antenna szerelés, Mobil szervizes, Terasz-Télikert beépítés, Világítástechnikus, Bútorrestaurátor, Kéményszerelés/ Kéménybélelés, Hegesztő, Épületbontás, Földmunkálatok, Biztonságtechnika, Festő munkák, Kerti munka
Gyors ês preciz munka
2/3 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Világítástechnikus
Világítás
Színpadi világítás
Építészeti világítás
Világítás tervezés
Világítás korszerűsítés
Világítás méretezés
Megvilágítás mérés
Megtérülési számítás
Világítótestek cseréje
Világítótestek átalakítása
Dali vezérlés
LED világítás kiépítése
Dekor világítás
Kirakat világítás
Vészvilágítási rendszer
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Ablakos - Felsőnyárád
- Asztalos - Felsőnyárád
- Duguláselhárító - Felsőnyárád
- Festő - Felsőnyárád
- Generálkivitelező - Felsőnyárád
- Gipszkartonos - Felsőnyárád
- Hidegburkoló - Felsőnyárád
- Hőszigetelés - Felsőnyárád
- Kertész - Felsőnyárád
- Klímaszerelő- Hűtéstechnikus - Felsőnyárád
- Kőműves - Felsőnyárád
- Kútfúrás - Felsőnyárád
- Lakatos - Felsőnyárád
- Redőnyös - Felsőnyárád
- Tetőfedő - Felsőnyárád
- Üveges - Felsőnyárád
- Villanyszerelő - Felsőnyárád
- Vízvezeték szerelő - Felsőnyárád
- Kovács - Felsőnyárád
- 3D műgyanta padló készítése - Felsőnyárád
- Ács - Felsőnyárád
- Árnyékolástechnika - Felsőnyárád
- Bádogos - Felsőnyárád
- Belsőépítész - Felsőnyárád
- Beltéri lépcsőépítés - Felsőnyárád
- Csatorna építés - Felsőnyárád
- Cserépkályha építő - Felsőnyárád
- Energetikai tanúsítvány készítés - Felsőnyárád
- Építész - Felsőnyárád
- Épületautomatizálás - Felsőnyárád
- Épületbontás - Felsőnyárád
- Értékbecslés - Felsőnyárád
- Földmunkálatok - Felsőnyárád
- Fűtésszerelő - Felsőnyárád
- Garázskapuszerelő - Felsőnyárád
- Gázszerelő - Felsőnyárád
- Gépi Földmunka - Felsőnyárád
- Kandalló építő - Felsőnyárád
- Kaputechnika - Felsőnyárád
- Kéményszerelés/ Kéménybélelés - Felsőnyárád
- Kertépítő - Felsőnyárád
- Kerttervező - Felsőnyárád
- Kőmegmunkálás - Felsőnyárád
- Kútásás - Felsőnyárád
- Lakberendező - Felsőnyárád
- liftgyártás - Felsőnyárád
- Melegburkoló - parkettázó - Felsőnyárád
- Műgyantázás - Felsőnyárád
- Napelem szerelő - Felsőnyárád
- Okos otthon - Felsőnyárád
- Öntözéstechnika - Felsőnyárád
- Passzívház tervezés - Felsőnyárád
- Pince készítés - Felsőnyárád
- Statikus - Felsőnyárád
- Terasz-Télikert beépítés - Felsőnyárád
- Térkövezés - Felsőnyárád
- Tervező - Felsőnyárád
- Uszodatechnika - Felsőnyárád
- Útépítés - Felsőnyárád
- Villamos fűtés - Felsőnyárád
- Vízszigetelés - Felsőnyárád