Informatikus- Rendszergazda szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. In id sapien neque. Ut condimentum ut quam varius tristique. Vivamus gravida diam ac tellus vehicula scelerisque vel quis libero.
A 100 forintos kalapácsütésből 1Ft a kalapácsütés és 99Ft, hogy tudom hova kell ütni.- A hajókovács.
Türelmesen és odafigyelve dolgozunk, inkább lassabban, de jól elkészítjük munkáinkat.
"Aki azért nem költ reklámra, hogy pénzt takarítson meg, az ennyi erővel az óráját is megállíthatná
Nagy Tisztelettel köszöntünk minden új és régi ügyfelünket. Örömünkre szolgál, hogy végre Interneten keresztül is alhatunk megelégedett ügyfeleink rendelkezésére. Akik még nem ismernek minket azok számára nyugodtan kijelenthetjük, hogy bár nem a legnagyobb lomtalanító cég vagyunk, de mindenképpen az egyik leggyorsabb és legmegbízhatóbb. Ügyfeleink tekintettel rugalmasságunkra évről évre minket hívnak, ha lakását szeretné kiüríteni. Ez vonatkozik az árainkra is.
Igényes megoldások
Legyen szó prémium vagy „A” kategóriájú masinákról, itt jó helyen jár. Szakképzett munkatársaink vállalják laptopok szervízelését, vírusirtását, tisztítását, karbantartását és minden egyéb PC konfigurálást. Komplett PC csomagokon, számítógépházakon, hardvereken, gps-en, és egyéb IT kiegészítőkön keresztül nálunk megtalál mindent, ami számítástechnika. Számítógép alkatrészek széles választékát kínáljuk, folyamatos beszerzés és karbantartás személyre szabott igényekhez viszonyítva.
Közel 10 éve tevékenykedünk a szervezeti informatikai területén. Ügyfeleink között megtalálhatóak az otthoni felhasználók, egyéni vállalkozók, a piaci szereplők és a nonprofit szervezetek is. A néhány számítógéppel rendelkező mikro vállalkozások és a több tíz, vagy akár a 80-100 gépet működtető vállalatok is. Ügyfélközpontú, tisztességes hozzáállásunknak és szakértelmünknek köszönhetően ügyfeleinkkel a hosszú távú együttműködés a jellemző, így gyakori az 5-10 éves munkakapcsolat is.
Szép képeket csak szeretettel lehet készíteni.
Mi a Szarvas Számítástechnika Kft-nél főként számítógép szervizeléssel és összeállítással foglalkozunk.
Számítógép szervizünk ingyenes bevizsgálást követően az Önnek legmegfelelőbb megoldást eszközölve készíti el, illetve javítja meg személyi vagy céges számítógépét. A javítás során a szervizes kollégák ügyelnek arra, hogy személyes adatai biztonságban megmaradjanak. Amennyiben nincs ideje vagy lehetősége behozni számítógépét szervizünkbe, akkor a számítógép javítást az otthonában vagy munkahelyén is el tudjuk végezni. Szervizünk 1999 óta működik, a legelső szempont amit célul tűztünk ki, vevőink elégedettsége. Ezt a lehető legrövidebb idejű garanciális ügyintézéssel és maximális információ nyújtással igyekszünk teljesíteni.
Üdvözlöm, a fenti tevékenységeken felül, vállalok még külföldi és belföldi személyi szállítást,sofőrszolgálat is, ár megegyezés szerint.
1/6 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
- Szigetcsép, Informatikus- Rendszergazda
- Tápiószele, Informatikus- Rendszergazda
- Nagykáta, Informatikus- Rendszergazda
- Inárcs, Informatikus- Rendszergazda
- Csévharaszt, Informatikus- Rendszergazda
- Törtel, Informatikus- Rendszergazda
- Kisnémedi, Informatikus- Rendszergazda
- Nyáregyháza, Informatikus- Rendszergazda
- Örkény, Informatikus- Rendszergazda
- Vasad, Informatikus- Rendszergazda
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Biztonságtechnika - Remeteszőlős
- Grafikus - Remeteszőlős
- Honlapkészítés - Remeteszőlős
- Kárpitos - Remeteszőlős
- Költöztetés - Remeteszőlős
- Könyvelő - Remeteszőlős
- Programozó - Remeteszőlős
- Testőr - Remeteszőlős
- Vagyonvédelem - Remeteszőlős
- A teszt munka - Remeteszőlős
- Adótanácsadó - Remeteszőlős
- Asztrológus - Remeteszőlős
- Bélyegzőkészítés - Remeteszőlős
- Biztosításközvetitő - Remeteszőlős
- Bőrdíszműves - Remeteszőlős
- Cipész - Remeteszőlős
- Csatorna tisztító - Remeteszőlős
- Díszműkovács - Remeteszőlős
- Díszüveg készítés - Remeteszőlős
- Egyedi vezérlőrendszerek tervezése, kivitelezése - Remeteszőlős
- Építészeti makett készítő - Remeteszőlős
- Épületgépész rendszerek tervezése, kivitelezése - Remeteszőlős
- Esztergályos - Remeteszőlős
- Favágó - Remeteszőlős
- Filmkészítés - Remeteszőlős
- Földmérő - Remeteszőlős
- Futárszolgálat - Remeteszőlős
- Gépészeti tervezés, kivitelezés - Remeteszőlős
- Hajózás, vitorlázás - Remeteszőlős
- Hangfelvétel készítő - Remeteszőlős
- Hangtechnikus - Remeteszőlős
- Hegesztő - Remeteszőlős
- Hitelközvetítő - Remeteszőlős
- Hostess - Remeteszőlős
- Ingatlankezelő - Remeteszőlős
- Ingatlanközvetítő - Remeteszőlős
- Ipari alpinista - Remeteszőlős
- Kártevőírtó - Remeteszőlős
- Lakáscélú megtakarítás - Remeteszőlős
- Lomtalanítás - Remeteszőlős
- Magánnyomozó - Remeteszőlős
- Medence karbantartás - Remeteszőlős
- Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás - Remeteszőlős
- Munkavédelmi szakember - Remeteszőlős
- Napszámos - Remeteszőlős
- Nyomdai munkák - Remeteszőlős
- Online marketing - Remeteszőlős
- Ötvös - Remeteszőlős
- Párkapcsolati tanácsadó - Remeteszőlős
- Pénzügyi Tanácsadás - Remeteszőlős
- Pénzügyi tanácsadó - Remeteszőlős
- Rendszergazda - Remeteszőlős
- Szabás- Varrás - Remeteszőlős
- Személyi Bankár - Remeteszőlős
- Szerszámkészítő - Remeteszőlős
- Társasházkezelő / Közös képviselet - Remeteszőlős
- Térképész - Remeteszőlős
- Tolmács - Remeteszőlős
- Tűzvédelmi szakember - Remeteszőlős
- Ügyvéd - Remeteszőlős
- Vagyonkezelő - Remeteszőlős
- Villamos tűzvédelem - Remeteszőlős
- Weboldalkészítés - Remeteszőlős