Könyvelő szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
Ön is sejti, hogyha Ön jó könyvelőt választ, akkor nemcsak hogy megúszhatja a százezres adóbírságoka
Könyvelőirodánk 2010 óta működik, 2 fővel, Hatvan mellett, Apc településen. Munkánkat több mint 10 éves szakmai tapasztalattal, szakmai felelősségbiztosítással, mérlegképes regisztrációval, felelősségvállalással, NAV, egyéb hatóság előtti képviselettel végezzük.
Teljes körűen vállaljuk a forint és devizás könyvelési, bérszámfejtési feladatokat is. Több cég esetében végzünk távkönyvelést évek óta, ami a mai technika mellett tökéletesen működik.
Több mint 9 éves tapasztalattal rendelkezem marketing stratégia megalkotásában és kivitelezésében a brief megírásától az eredmények kiértékeléséig. Asszertivitásomnak köszönhetően képes vagyok felépíteni, átlátni és koordinálni összetett projekteket. Az évek során abszolváltam több sikeres integrált és adatvezérelt marketing kampányt;
Jelenleg szabadúszóként dolgozok és érem el az ügyfeleimmel közösen kitűzött célokat.;
Miben tudok elsődlegesen segíteni ügyfeleimnek?
Közösségi média: Rendszerben gondolkozva használom a közösségi médiát, hogy közösen elérjük a kitűzött célokat;
Tartalommarketing: Miért használd a tartalommarketinget? Mert már rövidtávon is segít elérni a kitűzött céljaidat;
Google Adwords & Facebook Ads: Sok éves tapasztalat és több száz sikeres kampány garancia arra, hogy a TE kampányod is sikeres lesz;
Marketing stratégia: Célok meghatározása után, megtervezem az eléréshez szükséges utat, melyet közösen sikerre viszünk
3/7 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Biztonságtechnika - Rimóc
- Grafikus - Rimóc
- Honlapkészítés - Rimóc
- Kárpitos - Rimóc
- Költöztetés - Rimóc
- Programozó - Rimóc
- Testőr - Rimóc
- Vagyonvédelem - Rimóc
- A teszt munka - Rimóc
- Adótanácsadó - Rimóc
- Asztrológus - Rimóc
- Bélyegzőkészítés - Rimóc
- Biztosításközvetitő - Rimóc
- Bőrdíszműves - Rimóc
- Cipész - Rimóc
- Csatorna tisztító - Rimóc
- Díszműkovács - Rimóc
- Díszüveg készítés - Rimóc
- Egyedi vezérlőrendszerek tervezése, kivitelezése - Rimóc
- Építészeti makett készítő - Rimóc
- Épületgépész rendszerek tervezése, kivitelezése - Rimóc
- Esztergályos - Rimóc
- Favágó - Rimóc
- Filmkészítés - Rimóc
- Földmérő - Rimóc
- Futárszolgálat - Rimóc
- Gépészeti tervezés, kivitelezés - Rimóc
- Hajózás, vitorlázás - Rimóc
- Hangfelvétel készítő - Rimóc
- Hangtechnikus - Rimóc
- Hegesztő - Rimóc
- Hitelközvetítő - Rimóc
- Hostess - Rimóc
- Informatikus- Rendszergazda - Rimóc
- Ingatlankezelő - Rimóc
- Ingatlanközvetítő - Rimóc
- Ipari alpinista - Rimóc
- Kártevőírtó - Rimóc
- Lakáscélú megtakarítás - Rimóc
- Lomtalanítás - Rimóc
- Magánnyomozó - Rimóc
- Medence karbantartás - Rimóc
- Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás - Rimóc
- Munkavédelmi szakember - Rimóc
- Napszámos - Rimóc
- Nyomdai munkák - Rimóc
- Online marketing - Rimóc
- Ötvös - Rimóc
- Párkapcsolati tanácsadó - Rimóc
- Pénzügyi Tanácsadás - Rimóc
- Pénzügyi tanácsadó - Rimóc
- Rendszergazda - Rimóc
- Szabás- Varrás - Rimóc
- Személyi Bankár - Rimóc
- Szerszámkészítő - Rimóc
- Társasházkezelő / Közös képviselet - Rimóc
- Térképész - Rimóc
- Tolmács - Rimóc
- Tűzvédelmi szakember - Rimóc
- Ügyvéd - Rimóc
- Vagyonkezelő - Rimóc
- Villamos tűzvédelem - Rimóc
- Weboldalkészítés - Rimóc