Könyvelő szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
Ön is sejti, hogyha Ön jó könyvelőt választ, akkor nemcsak hogy megúszhatja a százezres adóbírságoka
Könyvelőirodánk 2010 óta működik, 2 fővel, Hatvan mellett, Apc településen. Munkánkat több mint 10 éves szakmai tapasztalattal, szakmai felelősségbiztosítással, mérlegképes regisztrációval, felelősségvállalással, NAV, egyéb hatóság előtti képviselettel végezzük.
Teljes körűen vállaljuk a forint és devizás könyvelési, bérszámfejtési feladatokat is. Több cég esetében végzünk távkönyvelést évek óta, ami a mai technika mellett tökéletesen működik.
Több mint 9 éves tapasztalattal rendelkezem marketing stratégia megalkotásában és kivitelezésében a brief megírásától az eredmények kiértékeléséig. Asszertivitásomnak köszönhetően képes vagyok felépíteni, átlátni és koordinálni összetett projekteket. Az évek során abszolváltam több sikeres integrált és adatvezérelt marketing kampányt;
Jelenleg szabadúszóként dolgozok és érem el az ügyfeleimmel közösen kitűzött célokat.;
Miben tudok elsődlegesen segíteni ügyfeleimnek?
Közösségi média: Rendszerben gondolkozva használom a közösségi médiát, hogy közösen elérjük a kitűzött célokat;
Tartalommarketing: Miért használd a tartalommarketinget? Mert már rövidtávon is segít elérni a kitűzött céljaidat;
Google Adwords & Facebook Ads: Sok éves tapasztalat és több száz sikeres kampány garancia arra, hogy a TE kampányod is sikeres lesz;
Marketing stratégia: Célok meghatározása után, megtervezem az eléréshez szükséges utat, melyet közösen sikerre viszünk
3/7 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Biztonságtechnika - Nógrádsipek
- Grafikus - Nógrádsipek
- Honlapkészítés - Nógrádsipek
- Kárpitos - Nógrádsipek
- Költöztetés - Nógrádsipek
- Programozó - Nógrádsipek
- Testőr - Nógrádsipek
- Vagyonvédelem - Nógrádsipek
- A teszt munka - Nógrádsipek
- Adótanácsadó - Nógrádsipek
- Asztrológus - Nógrádsipek
- Bélyegzőkészítés - Nógrádsipek
- Biztosításközvetitő - Nógrádsipek
- Bőrdíszműves - Nógrádsipek
- Cipész - Nógrádsipek
- Csatorna tisztító - Nógrádsipek
- Díszműkovács - Nógrádsipek
- Díszüveg készítés - Nógrádsipek
- Egyedi vezérlőrendszerek tervezése, kivitelezése - Nógrádsipek
- Építészeti makett készítő - Nógrádsipek
- Épületgépész rendszerek tervezése, kivitelezése - Nógrádsipek
- Esztergályos - Nógrádsipek
- Favágó - Nógrádsipek
- Filmkészítés - Nógrádsipek
- Földmérő - Nógrádsipek
- Futárszolgálat - Nógrádsipek
- Gépészeti tervezés, kivitelezés - Nógrádsipek
- Hajózás, vitorlázás - Nógrádsipek
- Hangfelvétel készítő - Nógrádsipek
- Hangtechnikus - Nógrádsipek
- Hegesztő - Nógrádsipek
- Hitelközvetítő - Nógrádsipek
- Hostess - Nógrádsipek
- Informatikus- Rendszergazda - Nógrádsipek
- Ingatlankezelő - Nógrádsipek
- Ingatlanközvetítő - Nógrádsipek
- Ipari alpinista - Nógrádsipek
- Kártevőírtó - Nógrádsipek
- Lakáscélú megtakarítás - Nógrádsipek
- Lomtalanítás - Nógrádsipek
- Magánnyomozó - Nógrádsipek
- Medence karbantartás - Nógrádsipek
- Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás - Nógrádsipek
- Munkavédelmi szakember - Nógrádsipek
- Napszámos - Nógrádsipek
- Nyomdai munkák - Nógrádsipek
- Online marketing - Nógrádsipek
- Ötvös - Nógrádsipek
- Párkapcsolati tanácsadó - Nógrádsipek
- Pénzügyi Tanácsadás - Nógrádsipek
- Pénzügyi tanácsadó - Nógrádsipek
- Rendszergazda - Nógrádsipek
- Szabás- Varrás - Nógrádsipek
- Személyi Bankár - Nógrádsipek
- Szerszámkészítő - Nógrádsipek
- Társasházkezelő / Közös képviselet - Nógrádsipek
- Térképész - Nógrádsipek
- Tolmács - Nógrádsipek
- Tűzvédelmi szakember - Nógrádsipek
- Ügyvéd - Nógrádsipek
- Vagyonkezelő - Nógrádsipek
- Villamos tűzvédelem - Nógrádsipek
- Weboldalkészítés - Nógrádsipek