Könyvelő szakemberek a közelből
Végeztesse a munkát a legjobb szakemberekkel !
Az elérhető szakembereknek elküldöm a munka részleteit és az érdeklődők közül kiválasztom a számomra megfelelőt.
Hogyan válasszuk ki az építési szakembereket ?
Ön is sejti, hogyha Ön jó könyvelőt választ, akkor nemcsak hogy megúszhatja a százezres adóbírságoka
Könyvelőirodánk 2010 óta működik, 2 fővel, Hatvan mellett, Apc településen. Munkánkat több mint 10 éves szakmai tapasztalattal, szakmai felelősségbiztosítással, mérlegképes regisztrációval, felelősségvállalással, NAV, egyéb hatóság előtti képviselettel végezzük.
Teljes körűen vállaljuk a forint és devizás könyvelési, bérszámfejtési feladatokat is. Több cég esetében végzünk távkönyvelést évek óta, ami a mai technika mellett tökéletesen működik.
Több mint 9 éves tapasztalattal rendelkezem marketing stratégia megalkotásában és kivitelezésében a brief megírásától az eredmények kiértékeléséig. Asszertivitásomnak köszönhetően képes vagyok felépíteni, átlátni és koordinálni összetett projekteket. Az évek során abszolváltam több sikeres integrált és adatvezérelt marketing kampányt;
Jelenleg szabadúszóként dolgozok és érem el az ügyfeleimmel közösen kitűzött célokat.;
Miben tudok elsődlegesen segíteni ügyfeleimnek?
Közösségi média: Rendszerben gondolkozva használom a közösségi médiát, hogy közösen elérjük a kitűzött célokat;
Tartalommarketing: Miért használd a tartalommarketinget? Mert már rövidtávon is segít elérni a kitűzött céljaidat;
Google Adwords & Facebook Ads: Sok éves tapasztalat és több száz sikeres kampány garancia arra, hogy a TE kampányod is sikeres lesz;
Marketing stratégia: Célok meghatározása után, megtervezem az eléréshez szükséges utat, melyet közösen sikerre viszünk
3/7 oldal
Korábban feltöltött hirdetések
Így is ismerheted
Tudj meg többet erről a szakmáról
További városok
Talán szükséged lehet további szolgáltatókra is
- Biztonságtechnika - Halmajugra
- Grafikus - Halmajugra
- Honlapkészítés - Halmajugra
- Kárpitos - Halmajugra
- Költöztetés - Halmajugra
- Programozó - Halmajugra
- Testőr - Halmajugra
- Vagyonvédelem - Halmajugra
- A teszt munka - Halmajugra
- Adótanácsadó - Halmajugra
- Asztrológus - Halmajugra
- Bélyegzőkészítés - Halmajugra
- Biztosításközvetitő - Halmajugra
- Bőrdíszműves - Halmajugra
- Cipész - Halmajugra
- Csatorna tisztító - Halmajugra
- Díszműkovács - Halmajugra
- Díszüveg készítés - Halmajugra
- Egyedi vezérlőrendszerek tervezése, kivitelezése - Halmajugra
- Építészeti makett készítő - Halmajugra
- Épületgépész rendszerek tervezése, kivitelezése - Halmajugra
- Esztergályos - Halmajugra
- Favágó - Halmajugra
- Filmkészítés - Halmajugra
- Földmérő - Halmajugra
- Futárszolgálat - Halmajugra
- Gépészeti tervezés, kivitelezés - Halmajugra
- Hajózás, vitorlázás - Halmajugra
- Hangfelvétel készítő - Halmajugra
- Hangtechnikus - Halmajugra
- Hegesztő - Halmajugra
- Hitelközvetítő - Halmajugra
- Hostess - Halmajugra
- Informatikus- Rendszergazda - Halmajugra
- Ingatlankezelő - Halmajugra
- Ingatlanközvetítő - Halmajugra
- Ipari alpinista - Halmajugra
- Kártevőírtó - Halmajugra
- Lakáscélú megtakarítás - Halmajugra
- Lomtalanítás - Halmajugra
- Magánnyomozó - Halmajugra
- Medence karbantartás - Halmajugra
- Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás - Halmajugra
- Munkavédelmi szakember - Halmajugra
- Napszámos - Halmajugra
- Nyomdai munkák - Halmajugra
- Online marketing - Halmajugra
- Ötvös - Halmajugra
- Párkapcsolati tanácsadó - Halmajugra
- Pénzügyi Tanácsadás - Halmajugra
- Pénzügyi tanácsadó - Halmajugra
- Rendszergazda - Halmajugra
- Szabás- Varrás - Halmajugra
- Személyi Bankár - Halmajugra
- Szerszámkészítő - Halmajugra
- Társasházkezelő / Közös képviselet - Halmajugra
- Térképész - Halmajugra
- Tolmács - Halmajugra
- Tűzvédelmi szakember - Halmajugra
- Ügyvéd - Halmajugra
- Vagyonkezelő - Halmajugra
- Villamos tűzvédelem - Halmajugra
- Weboldalkészítés - Halmajugra