
Sziasztok. Ablak csere előtt állunk, de pár dologgal nem vagyok tisztában pl. hogy a régi ablakokat elszállítják e a kibontás után, valamint hogy az ebből adódó sérüléseket a falon kijavítják?
Vannak cégek akik vállalják az elszállítást és a javítást is és teljes körű munkát végeznek, viszont a legtöbb cég elfelejti rá felhívni rá a figyelmet hogy ezek a plusz munkák nincsenek az árban, és csak az ablak beépítéskor derül ki hogy még lesz egy-két teendőnk. Persze mindkét kellemetlenség megoldható házilag is, de azért érdemes erre előre rákérdezni. A legtöbb cég egyébként szinte sérülés nélkül tudja cserélni az ablakot, régebbi házaknál szokott előfordulni nagyobb bontás. Ablakcsere során az új ablakoknál keletkezett szerelési hézagot poliuretán habbal töltik ki, ez járhat nagyobb kosszal, és mivel nem azonnal szárad, ezt a későbbiekben el kell távolítani. Ez minden ablakprofilnál így van, és a műanyag bejárati ajtókra is igaz. A száradást követően azonban egy szikével, vagy éles késsel könnyen eltávolítható. A fal kisebb sérüléseinek javítását pedig ha nem vállalja a cég, akár te is ki tudod javítani, ha nagyon szétverik a falat, akkor érdemes szólni egy kőművesnek.
Csak is olyan céget szabad választani akik komplett szolgáltatást nyújt. Tehát benne van a hulladék elszállítása és az utólagos javítási munka is.
Kapcsolódó kérdések
Összes szakma