pén. márc 15th, 2024

Évente több mint 1 millió látogató keresi fel a fix24.hu szakemberkereső oldalait, ahol több mint 30.000 szakember szolgáltatásaiból választhatnak. Sok éve már, hogy gyűjtjük az adatokat, elemezzük az árajánlatkéréseket és az azokra adott ajánlatokat. Ennek eredményeképpen született meg számtalan termékünk, mint például a szakemberek számára készített árazó, vagy a szakembert keresők számára készült árkalkulátor.

Sajnos nem megfelelő szigetelés, és szellőztetés hiányában házunk olyan kellemetlenségeknek van kitéve mint a penész. Mit tehetünk ellene, és mi a teendő ha már megtörtént a baj?

penészes sarok

Hol van a legnagyobb esély penész képződésre?

A penésznek a nedves hely kedvez leginkább. Különösen igaz a fürdőszobákra, gondoljunk csak zuhanykabinok réseire, nehezen hozzáférhető elemeire, vagy a fürdőszoba sarkaira.

A kisebb kiterjedésű foltoktól viszonylag könnyen megszabadulhatunk ma már rengeteg hatékony penészölő szer kapható, de nem árt inkább előre gondolkodni, hiszen komoly gondokat okozhat.

Mit okoz a lakásban megjelenő penészgomba?

Már a szemmel látható penészesedés előtt is számos jel utal arra, hogy valami gond van, általában fülledt, dohos szag az első jel. A penészgomba a többi gombához hasonlóan spórákkal szaporodik, melyek tömegesen kerülnek a légtérbe, így számos egészségügyi kockázatot okoznak. Belélegezve felső légúti panaszokat, allergiát, vagy bőrtüneteket képesek előidézni, súlyosabb esetben súlyos asztmát is okozhatnak. 

Az egészségkárosító hatásokon, és az esztétikai gondokon kívül fontos tudni, hogy a ház szerkezeti felépítését is veszélyezteti. Különösen érzékenyek a természetes anyagok, pl. fa, mész, és a különféle textíliák, melyek idővel bomlásnak, korhadásnak indulnak, egy kezeletlen elszaporodott penész következtében.

Mi okozza?

Jellemzően téli időszakban találkozunk a problémával, hiszen ilyenkor van a legnagyobb különbség a kinti és a benti hőmérséklet között, így könnyebben lecsapódik a pára. Az esetek 90%-ában a nem megfelelő hőszigetelés okozza. A nedvesség a hideg felületeken csapódik le először, ezért egy rosszul szigetelt háznál azonnal láthatóvá válik, hogy hol vannak hiányosságok a szigetelésben. 

Különösen gyakran fordul elő régi építésű házak felújításakor, amikor a nyílászárók cseréje mellett a falak hőszigeteléséről nem gondoskodnak megfelelően. A mai korszerű műanyag ablakok például rendkívül jól záródnak, és általánosságban elmondható, hogy nem sok szellőzést biztosítanak csukott állapotban. Bár elérhető speciális szellőztető réssel ellátott változat, ezzel ritkábban találkozunk a háztartásokban. 

Az új építésű épületeknél is előfordulhat penészesedés, ebben az esetben nem a szigetelés hiánya a ludas, hanem a födém beton koszorúján képződő hőhidak.

A homlokzati falakon megjelenő penész, a feszített tempójú építés miatt is jelentkezhet. Mivel egyre gyorsabban készülnek az épületek, az építési nedvességnek gyakran nincs ideje megfelelően eltávozni a falakból, ami az első fűtésnél megnöveli a párásodás valószínűségét.

A penészedésre olyan területeken kell számítani, ahol legalább 72 órán keresztül, 75% feletti páratartalom fordul elő.

A nedvesség érkezhet külső vagy belső forrásból. Az olyan külső tényezők, mint talajvíz, beázások, rossz vízszigetelés, nem megfelelő ablakok és tető, mind okozhatnak magasabb páratartalmat és nedvességet. Belső tényezőknél a mosás, szárítás, főzés hatnak a páratartalomra.

párás ablak penészes fallal

Hogy védekezhetünk ellene?

A legjobb megoldás a megelőzés. Régi házak esetén a külső hőszigetelés sokat segíthet a helyzeten, és az újra kialakulást is megelőzhetjük.A hőszigetelésről bővebben

https://www.fix24.hu/blog/hoszigeteles-arak-milyen-falhoz-milyen-szigetelest-vegyunk/

A penész legnagyobb ellensége a száraz környezet, ezért célszerű szellőztető rendszert beépíteni vagy ennek hiányában biztosítani a megfelelő szellőzöttséget.Megoldás lehet még az úgynevezett “túlfűtés” is. Ilyenkor olyan hőfokú környezetet teremtünk, hogy a természetes pára nem tud lecsapódni. Amennyiben a téli fűtés nem fokozható, akkor pont az ellenkezőjére kell törekedni, és gyakori szellőztetéssel kell elérni az alacsonyabb páratartalmat.Ne féljünk attól, hogy a gyakori szellőztetéssel “kimegy a meleg”, ugyanis a levegő kis tömege miatt a benti meleg falak, hamar felfűtik azt, viszont a pára nagy része egy intenzív és gyors szellőztetéssel megszüntethető.

Ha lehetőségünk van rá, olyan ablakokat építtesünk be, amin van ablak vagy résszellőző.

A megfelelő vízszigetelés

A falak szigetelése mellett a megfelelő vízszigetelés is kulcsfontosságú.Vízszigeteléskor a külső tényezők ellen védekezünk, ma már több módszer is rendelkezésünkre áll.Új építésnél könnyebb a vízszigetelés kialakítása, viszont fontos, hogy kiváló minőségű anyagok kerüljenek beépítésre. Ezzel szemben egy régi ház utólagos vízszigetelésénél nehezebb dolgunk van. Minden anyagnak más a nedvesség felvétele, tehát első körben ki kell választani az építőanyaghoz leginkább passzoló módszert. A leghatékonyabb és leggyorsabb módszerek közé tartozik az injektálás és az átvágással történő szigetelés. Mindkét esetben a belső szerkezet megbontása nélkül történik a folyamat, injektálásnál a lábazatnál lukakat fúrnak, melyet speciális szétterülő anyaggal fecskendeznek be, átvágásnál, pedig egy vízzáró szigetelő lemezt tolnak az aljzatba. Mindkét opció viszonylag költséges, de talaj vagy rétegvizes területeken kiemelten ajánlott.

Bármilyen technológia mellett döntünk, kérjük szakember segítségét, mivel házi módszerekkel az utólagos vízszigetelés nem végezhető el.

Tippek

  • Fontos a gyakori szellőztetés, vagy szellőztető rendszer kialakítása. Ezzel csökkentjük a helyiségben lévő párát, ami a penész gomba számára kedvezőtlen környezetet nyújt és nem tud megtelepedni.
  • Használat után töröljük szárazra a zuhanykabin ajtaját, falait, és lehetőség szerint mindig hagyjuk nyitva az ajtaját, amivel elkerülhetjük a párásodást.
  • A fürdőszobai gépek is könnyen penészednek, köszönhetően a zárt, nehezen hozzáférhető, nedves közegben lévő alkatrészeknek. Mosógép esetében szintén érdemes az ajtót és a mosószer adagolót nyitva hagyni amikor épp nem használjuk, és néha célszerű egy forró ecetes átmosást is beiktatni, hogy csírájában elfojtsuk a penész képződést.
  • A tisztálkodó eszközöket, szivacsokat és keféket úgy helyezzük el, hogy a benne lévő víz ne álljon meg benne, hiszen a pangó víz kiváló táptalaja a penészgombának.
  • A falak penészesedését már a festéskor megelőzhetjük. A festékbe kevert penészgátló adalékok segítenek meggátolni a penész megtelepedését.
  • Ha minden erőfeszítés ellenére mégis utat tör magának a gond, akkor különböző vegyszerek segítségével tudjuk orvosolni a problémát. Aki a természetes megoldások mellet maradna, az használhatja az ecetet lemosásra, fontos, hogy hígítás nélkül, legalább 20%-os ecetet vigyünk fel a felületre. Az ecet rendkívül hatékony természetes szer, jellegzetes szaga hamar elillan, ezért nyugodtan használhatjuk a fürdőszobában.

 

https://www.praktiker.hu/haztartas/muanyag-termek-takaritas-tarolas/tisztitoszer

 

By Nixa